Mediterránia

Kevés ember él a földön, akire ne hatott volna a mediterrán konyha mindent elsöprő ereje. Ha másképp nem, hát a pizzáig, tésztáig, gyrosig mindenki eljutott. A görög, olasz, szerb, török konyha egyszerűségüknél, változatosságuknál és karakteres ízharmóniáiknál fogva meghódították a földlakókat, ahogy vannak. Arról nem is beszélve, hogy ezen nemzetek ételei többségükben rendkívül egészségesek is, így a mi otthonunkban is gyakran terítékre kerülnek.

A lányom, mint szinte minden gyerek, imádja a tésztákat. A klasszikus húsos, sonkás, tejszínes verziókat nem igazán ismeri, de a tengerlakókkal benépesített illetve zöldséges változatok szeretete már komolyna beépült nála. A gyorsaság a vacsorák asztalra varázsolásakor, persze, általában szempont az egészséges hozzávalók és finom íztársítások mellett, így fontos, hogy az éppen "betütő" kulináris agyviharom akkor hirtelen kivitelezhető is legyen.

Mivel én paleo, a pedig családot nem kísértem ezzel, egye sajátos olaszos-görögös ötletem támadt.

CSŐBEN SÜLT PARADICSOMOS-SPENÓTOS FETA AKÁR TÉSZTÁVAL KEVERVE

hozzávalók

1 nagy marék spenót

20dkg fetasajt

4db kemény paradicsom

2 szál újhagyma

2 gerezd fokhagyma

1tk oregánó

1tk borsikafű

1/2tk frissen reszelt szerecsendió

3ek olívaolaj

1tk balzsamecet

só, frissen őrölt bors

A sütőt beállítom 180 fokra. (Ha van kombinált grillmód, az sem hátrány.) Egy nagy keverőtálat bekészítek. A spenótot megmosom, szárastól egycentis csíkokra vágom. A sajtot, paradicsomot felkockázom, az újhagymát felaprítom, mehetnek a tálba a spenóttal, az olívaolajjal, balzsamecettel, fűszerekkel együtt. (Ha a család szeretné, a fekete olívabogyót sem hagytam volna ki...) A fokhagymát is belereszelem, majd az egészet jól elkeverem, egy tűzálló tálba teszem, és 20 percre betolom a sütőbe.

Aki szeretne hozzá tésztát főzni, amivel majd összeforgthatja, az ezen a ponton tegyen föl neki vizet forrni. Én spenótos tagliatellével kínáltam a Csemetének, Apának friss kenyérrel mártogatni, én magában ettem. 

Remek vacsi volt.

Éva

Gombasztikus

Imádom a vendégséget. Már egész pici koromban ráéreztem az intenzív társasági élet ízére. A szüleim életigenlő emberek, szeretik jól érezni magukat, emellett nagyon komolyan veszik a barátságápolás íratlan szabályait: amióta az eszemet tudom, heti egyszer biztos, hogy vagy jöttek hozzánk, vagy mi mentünk valakihez. Mindig is élveztem az indulás vagy a vendégvárás körüli felhajtást. Otthon, a konyhánkban a készülő ételek illata a levegőben szálló tusfürdő és parfüm illatával keveredve, a megszokottnál hangosabb jazz vagy blues a háttérben, a szép ruhák kikészítve, az ünneplőbe öltöztetett asztal, összességében az ezek teremtette hangulatok mind-mind jelezték valami különleges alkalom eljövetelét. Az előkészületek izgalmai ma is áthatják az ilyen napjaimat. Adott volt a minta, így a meghitt vagy épp hangosabbra sikerült rendszeres baráti esték gyakorlatát, ahol mi, gyerekek is részei lehettünk a szüleink közösségi élményeinek, átmentettem a felnőtt életembe is, annak szerves részévé vált. Társasági emberré nevelődtem, amit a munkámban és a magánéletemben egyaránt remekül tudtam kamatoztatni (vagy épp ezért lett ilyen jellegű munkám és magánéletem?). A lányomat is ebben a szellemben neveljük, aminek eredményeképpen már négyéves korára (most volt vasárnap, Isten éltesse a Drágámat!) komoly bulibogár lett belőle - teljesen kompatibilis a fenőtt társasággal.

Ma már nem csupán az ünnepélyességéért szeretem a vendégségeket. Amióta főzök, azóta - bár fárasztó, de - számomra hálás feladat és kellemes kihívás egy vacsora lebonyolítása. Egy kreatív alkotómunka onnantól, hogy kitalálom a menüt, összeírom a hozzávalókat, beszerzem őket a tuti kis helyeimről, és elkészítem az étkeket: rendszerint egy-két hideg és meleg vendégvárót és előételt, salátát, levest, főételt és desszertet úgy, hogy minden mindennel harmonizáljon, így az este kulináris szempontból is egy jól komponált, felépített mű legyen bevezetéssel, csúcsponttal és csattanóval. Az ízek mellett a látványban is kiélem magam: terítek, tálalok, és a nap végén a sok munkának meg is van a jutalma. A vendégeim minden alkalommal jól érzik magukat, és elégetdetten távoznak egy élménnyel beljebb, az estének a hangulatát, ételeit, italait még sokáig emlegetik. Fáradtság ide vagy oda, óriási feltöltődés ez nekem!

Amikor viszont nekem van alkalmam élni egy meghívással, az biztos, hogy nem térek haza úgy hogy ne gazdagodjak egy-két remek recepttel, bortippel... az élményen túl. Sokat lehet tanulni a vendéglátóinktól, ha nyitott szemmel járunk. Ezt a lenti bombasztikus gombareceptet, azaz gombasztikus receptet is egy ilyen alkalommal "lőttem" (kösz, Eszter!)

FETASAJTTAL TÖLTÖTT SÜLT GOMBAFEJEK

hozzávalók

1/2kg barna vagy fehér közepes fejű csiperkegomba

20dkg fetasajt

1ek friss kakukkfű vagy snidling (elhagyható)

1ek olívaolaj

só, frissen őrölt bors

A sütőt 180 fokra beizzítom. Amíg melegszik, pont megleszek az előkészületekkel. 

A gombát megmosom, nem hámozom meg, csak különveszem a szárát és a kalapját. Egy hőálló tálat kikenek az olívaolajjal, a gombafejeket felfordítva elrendezem a tálban, nagyon picit megsózom, megborsozom (csak picit, mert a feta sóssága többnyire elég lesz). A szárakat apróra feldarabolom, egy keverőtálba teszem, rámorzsolom a fetát, a letépkedett kakukkfüvet vagy az apróra vágott snidlinget (akár még felaprított újhagymát is adhatok hozzá), és alaposan összekeverem, míg a sajt krém állagú nem lesz, benne a gombadarabokkal. Eztán már csak annyi dolgom van, hogy a gombafejeket a fetás keverékkel megtöltsem, és mehet is a sütőbe 30-40 percre.

Forrón tálalom a gomba kiengedett levével megöntözve, igény szerint egy-egy pirítós kíséretében. (Legközelebb kipróbálom, hogy ha ezt a sült sajtos gombát a levével, némi zöldségalaplével összepürésítem, sóval, borssal, extra kakukkfűvel utóízesítem, vajon milyen leves lesz belőle.)

Éva