Évszakok

tavasz  /  nyár  /  ősz  /  tél

 

Címkék

Entries in kapor (4)

szerda
jún.222011

Megszökni, majd megszeretni

A tökfőzelék, a spenót, a gomba, a kapor általában örök mumus a gyerekeknél. Nálam is az volt. Ezzel szemben mikor 25 évesen egyszer azzal állítottam haza a fentieket rajongásig imádó és unásig, de csak magának készítő Édesanyámhoz, hogy csináljon nekem tökfőzeléket, az első kérdése az volt, terhes vagyok-e. Tudniillik azelőtt a szent nap előtt a világból ki lehetett kergetni vele. De valami átkattant, és azóta sem kattant vissza. Anyu az ő tökfőzelékét, amit szinte rántás nélkül, zsenge tökből és aludttejjel vagy kefírrel készít frissen szedett kaporral, a mai napig nem tudom, hogy csinálja. Viszont mikor a lányom hozzátáplálását négy éve elkezdtem, kifejlesztettem a sajátomat az ismert ízek alapján. Azóta annyi változott, hogy nem pürésítem, de szerencsére az imádata Lolában is megmaradt.

KEFÍRES-KAPROS TÖKFŐZELÉK

hozzávalók

2dkg vaj

1 csomag újhagyma (ha nincs, 1 vöröshagyma)

2 gerezd fokhagyma

1 közepes spárgatök

frissen őrölt bors

1/2tk méz

2dl kefír

1 nagy csokor friss kapor

én grillezett csirkemellel vagy faszénen sült tarjával szoktam kínálni

A vajat alacsony lángon megolvasztom, a hagymát megtisztítom, megmosom, feldarabolom, a fokhagymát megpucolom, lereszelem, és mindkettőt hozzáadom a vajhoz. Amíg a hagymák dinsztelődnek, meghámozom a tököt, kivágom a puha magház részét, és nagylyukú reszelőn lereszelem a húsát, amit aztán hozzákeverek a hagymákhoz. Kevés sót, borsot adok hozzá, lefedem, és kb. 10-12 percig párolom a saját levében. Amikor a tök már "al dente" (vigyázni kell, hogy ne főjön szét, de nyers se maradjon, épp enyhén roppanós), akkor elzárom alatta a gázt. Ha nem szeretném, hogy hígabb állagú maradjon, a felét le is pürésíthetem, majd hozzákeverem a kefírt, a mézet és a felaprított friss kaprot, de én szeretem így - csak semmi rántás! Ha főzelék helyett mártásként szeretném kínálni, akkor az egészet alaposan lepürésítem. Leves is lehet belőle innen két lépésből... azt egy másik alkalommal follow-up-ban.

Tálalhatom melegen vagy hidegen (utóbbi ütősebb) forró grill csirkefasírttal, csevapcsicsával, faszénen sült tarjával vagy csirkemellel. Mindenhogy üde fogás lesz. 

Éva

kedd
máj.032011

Ennek a fele se...

Ennek a fele se tréfa, mert a fele se fogyott el. Mármint a sóskának. Csináltam már belőle grill bárány mellé salátát paradicsommal, töltöttem canneloniba lazacos ricottával keverve, rittyentettem vele tonhalsalátát pitába tömve, csőben sütöttem burgonyával hal mellé, most pedig ezzel álltam elő:

SÓSKÁS-FETÁS BULGURRAL TÖLTÖTT KARALÁBÉ KAFFIR LIME-OS, KAPROS KARALÁBÉMÁRTÁSBAN

...és még mindig megvan a fele. Ha elzárnának a világtól, és semmi más dolgom nem lenne, csak agyalni és alkotni, sem végeznék ennyi sóskával egy hét alatt sem. Lefagyasztani nem tudom, mert nincs helyem, lepárolva eltenni nem szeretném, úgyhogy mit van mit tenni: áradnak továbbra is a sóskareceptek.

hozzávalók

A töltelékhez

10dkg nayszemű bulgur

10dkg friss sóskalevél

2 szál újhagyma

15dkg fetasajt

1 gerezd fokhagyma

frissen őrölt bors

A karalábémártáshoz

1/4 kocka vaj

4 szál újhagyma

4 nagy fej karalábé + egynek a levelei

1l zöldségalaplé (bio leveskockából)

6 kaffir lime levél

1 marék friss vagy fagyasztott kapor

1 doboz créme fraiche/tejföl/joghurt/kefír

díszítéshez tökmagolaj

A karalábékat megfosztom a leveleitől. Egyet félreteszek a mártásnak, a többit eltehetem tölteni (ld. pl. ennél a thai ihletésű receptnél - holnap meg is csinálom). A karalábéfejeket megmosom, meghámozom, az alján talpat vágok nekik, egy dinnyekanállal pedig kivájom a belsejüket.

A vajat egy magas falú edényben alacsony lángon megolvasztom. Amíg hevül, az újhagymákat megmosom, hosszában ketté vágom, felszeletelem, majd hozzáadom a vajhoz, és megdinsztelem. Ezután beleforgatom a kivájt karalábédarabokat, és hagyom kicsit párolódni. Közben elkészítem a tölteléket.

Ehhez felforralok 1l vizet, a sóskaleveleket megmosom, és egy szitába téve a víz felével leforrázom őket, a másik felét a bulgurra öntöm, hadd ázzon. Alaposan lecsöpögtetem a leveleket, és szárastól felaprítom. Az újhagymákat hosszában négyfelé vágom, szintén felaprítom, és egy keverőtálba küldöm a sóskával együtt. A zöldekbe belemorzsolom a fetát, hozzáreszelem a gerezd fokhagymát, majd amikor a bulgur megpuhult, leszűröm, és hozzáforgatom a töltelék többi részéhez, borsozom (só nem szükséges, mert a feta elég sós). Az egészet alaposan elkeverem, és betöltöm a karalábékat, amiket aztán a főzőedényben lévő hagymás karalábédarabokra ültetek. Újabb liter vizet forralok, feloldom benne a két leveskockát, és felöntöm vele a karalábét annyira, hogy a darabokat ellepje, de a töltött egész karfioloknak legfeljebb csak a háromnegyedéig érjen. A mártásba beledobálom a lime leveleket, az egészet lefedem, és 40 percig a legalacsonyabb lángon párolom.

A főzés végefelé a karalábéleveleket felcsíkozom, a kaprot felaprítom. Egy kés hegyével tesztelem, hogy a töltött karalábék kellően megpuhultak: nem szabad, hogy szétfőjenek, de nyersen sem jók - csak épp, hogy puhák legyenek. Ha elkészültek, kiemelem őket a tányérokra (mélytányérokat javaslok), és befejezem a mártást. A kaffir lime leveleket kiveszem, a karalábélevél-csíkokat és a kaprot beledobom a mártásba, és egy botmixer segítségével összepürésítem. Végül hozzákeverem a mártáshoz a créme fraiche-t/joghurtot/kefírt/tejfölt - amelyikhez kedvem van, vagy épp van otthon -, és igény szerint borsozom. (Sózni megint nem kell, mert az alaplé elég sós.) A mártásból merek a karalábék köré, és pár csepp tökmagolajjal megdíszítem a kompozíciót. (Ha most így belegondolok, talán kevés felaprított tökmag vagy fenyőmag is jól passzolt volna a töltelékbe... legközelebb.)

Ahhoz képest, hogy életem első karalábéalkotását csináltam meg, kimondottan jól sikerült. Ahogy a mi Elviránk mondta: igazi könnyed, friss, kellemes, tavaszias ízvilág.

Jó étvágyat hozzá!

Éva

hétfő
júl.192010

NNN

...azaz net nélkül nehéz.

Az elmúlt 10 napban, bár a MacBookom velem volt, csak annyira érintkeztem vele, hogy minden nap egyszer, mikor elmentem mellette, símogattam a zöld tokján egyet, amiben benne pihent minden ide szánt gondolatommal és fotómmal együtt. Tudniillik olyan szálláson voltunk, ahol és aminek a környékén egy árva WiFi nem sok, annyi nem akadt... meg hát egy-két kósza kivétellel főzni sem főztem. Így a receptígéreteim ellenére ebben az időszakban, teljesen lefejtve a hálóról, a mátrixtól távol voltam "kénytelen" élvezni a napsütést, a természetet, a család közelségét, a barátok társaságát és a közös programokat. Hogy hiányzott-e? A blog egy picit. A városi lét és az itteni rohanás természetes velejárója, hogy mindent a monitor mögül bonyolítunk hol kényelemből, hol szükségből: az információszerzésen túl a vásárlásainkat, egyéb ügyes-bajos dolgainkat, de sajnos sokszor a barátságainkat is. Ebben a 10 napban minden hús-vér volt a virtuális világ hívogató jelenléte nélkül, és nagyon élveztem. 

Most újra itt, és velem együtt egy újabb párperces, amit másfél hete szintén a Bombrera-vacsira csináltunk, és ami megosztására tett ígéretem azóta lóg a levegőben. Ezennel beváltom.

FÜSTÖLT LAZACOS RÁKPASZTAKANAPÉ

Hozzávalók

1 kocka (125g) vaj

20dkg féligfőtt (rózsaszín), fagyasztott, tisztított királyrákfarok

20dkg görögjoghurt

1/4 szerecsendió

1tk

egy csipet őrölt chilipaprika

20dkg nyers füstölt lazac

2ek zöldbors (üveges, nem szárított)

1 csomag friss kapor

lime-gerezdek és friss kenyér

Az elkészítés maga tényleg pár mozdulat két percbe sűrítve, de szerencsés, ha rákészülök, és fél nappal korábban kiteszem olvadni a rákot. Ha erre nincs érkezésem, mert spontán kívánom meg vagy én vagy a váratlanul beeső vendég hozta szükség, hogy feltálaljam, akkor sem ijedek meg: egy szűrőben forró víz alá tartom a srácokat egy percre, és már dolgozhatok is velük.

A vajat mikróban fél perc alatt megolvasztom. Egy aprítógépbe beleöntöm, hozzáadom a rákot, a görögjoghurtot, a sót és a paprikát, a szerecsendiót belereszelem. Az egészet összepürésítem. A lazacszeleteket félcentis csíkokra vágom, és 2 evőkanálnyi kivételével a rákkrémhez keverem. A krémet ráhalmozhatom kenyerekre rögtön, vagy kínálhatom egy tálban. Mindkét esetben a maradék lazaccsíkkal megkoronázom, végül az egy deszkán együtt durvára felaprított zöldbors és kapor keverékével megszórom. (Ezt a receptet is Josceline Dimblebynek köszönöm.)

Csodás látvány, csodás ízélmény, és tényleg két perc az egész. Igény szerint kevés lime-lével még fokozhatunk a hatáson.

Éva

Ui.: Gyerekeknek 2 éves kor alatt nem ajánlott a nyers összetevők miatt!

 

vasárnap
jún.062010

"Ha végre itt a nyár, és meleg az idő..."

Édesanyám kovászos uborkája messze világhírű, mert istenien zamatos, és méterekre hallhatóan roppan. Utánozhatatlan hírében áll... azaz állt, eddig a pontig, mert most lerántom a leplet a titokról, egy kicsit másba oltva.

A lenti üdítő nyári savanyúsághoz így a receptet az édesanyám, magát az ötletet pedig a Paradicsomember mellett a másik kedvenc biopiaci árusom adta (az almás-körtés-diós-mogyorós-spárgás házaspár), akiknél először láttam kovászolva zöldspárgát. Anyu az unszolásomra az uborka után szabdon adaptálta a saját praktikáját és technikáját a spárgára - fenomenális lett az eredmény. (A továbbfejlesztése ennek a receptnek pedig nyilván a mindhármunk /Dorci, Ádi és jómagam/ által annyira kedvelt szemesi Kistücsök hideg kovászos uborkalevese mintájára a kovászos spárgakrémleves improvizációja lesz.) 

KOVÁSZOS ZÖLDSPÁRGA

Hozzávalók

1 csomag zöldspárga (kb. 400g)

1 csokor friss, száras kapor

1ek durva szemű asztali só (ez az egyik titok, hogy a spárga roppanós maradjon, és zamatos legyen, tehát ne váltsd ki akármilyen sóval!)

kb. 8dl meleg víz (ez pedig a másik trükk: meleg kell, hogy legyen a víz - ne kérdezd, miért, legyen elég a trükk maga!)

1 csücsök fehérkenyér

A spárgákat a fás végüktől megfosztom (amíg hajlik, addig fás - ha már törik, ott jó), megmosom, félreteszem. A kapor nagy részét egy literes befőttes üveg aljában elrendezem, ráállítom a spárgákat, és közéjük dugdosom a  maradék kaprot. A meleg vízben a sót feloldom, és a léből annyit öntök a spárgára, hogy teljesen elfedje. Végül a kenyércsücsökkel megkoronázom a művem, és az üveget lefedem egy kis műanyag tállal. (Fontos, hogy nem az üveg tetejével zárom, vagy fóliával, mert kell, hogy tudjon levegőzni a spárga.) Keresek egy napsütötte helyet az üvegnek, és két teljes napon át hagyom, hogy érleljék a napsugarak a savanyúmat. Két nap elteltével a kész kovászos spárgát lezárva átirányítom a frigóba, és alaposan lehűtöm.

Grillhúsok (pl. flekkennel, csirkével isteni), kecskesajtos pirítós, szárított olasz vagy spanyol sonkák esetleg házi csabai szárazkolbász (na jó, ez nem volt fair, ilyen nem sok mindenkinek van - nálunk ez családi produktum) mellé nagyon hidegen kínálom.

Nekünk már alig van belőle, csinálhatom a következőt... amíg a készlet tart.

Éva