Évszakok

tavasz  /  nyár  /  ősz  /  tél

 

Címkék

Entries in majoránna (5)

vasárnap
júl.172011

Fóliás vacsora

Az egyik kedvenc "aligdolog" ételem a batyuban sült fokhagymás lazac, amit még az én Meli barátnőmtől (Ádám feleségétől, a lányom és a születendő fiam keresztanyukájától) tanultam évekkel ezelőtt, a barátságunk kezdetén.

Melivel 12 éve találkoztunk az iskolaszédelgő időszakom utolsó állomásán, az IBS-en. A nálam 6-7 évvel fiatalabb, többnyire egymást már innen-onnan jól ismerő tizenéves között nehezen találtam a helyem. Az iskolakezdés egy egyhetes team-munkával indult, amiben vele verődtem csapatba. A szimpátia nem volt azonnali, de az első nap első, percekig tartó közös röhögése átbillentett minket arra az oldalra, ahol azóta kisebb-nagyobb kihagyásokkal töretlenül állunk vállvetve. Sok szomorú és vidám dolog történt velünk illetve az életünkben az eltelt 12 évben, ami több ponton komoly próbára tette a barátságunkat, de az kiállta a próbákat, mindig felülkerekedett. A mondás szerint ami nem öl meg, az megerősít - ez igaz nem csak az emberre, de az emberi kapcsolatokra is: ezek a próbatételek a múló idő, a kölcsönös szeretet és tisztelet mentén megszilárdították, és már-már családi kötelékké formálták a barátságunkat. Mára megtanultunk mindketten nagy becsben tartani, ápolni, dédelgetni ezt a kincset.

A bejegyzésem megírása idején sem vagyunk túl távol egymástól. Meli az emeleten szuszog másik 4 csajjal együtt - t.i. ezen a hétvégén lánybulit tartunk a balatoni nyaralójában. Csapatos vihogások, pancsolás, zenehallgatás, társasozás, sütés-főzés, nagy beszélgetések és ejtőzések időszaka ez. Teljes pihenés, kötöttségektől, feladatoktól, felelősségtől, rutinoktól mentes pár nap. Hetekkel ezelőtt megterveztük, hogy jövünk, de számomra szerencsésebben nem is alalkulhatott volna az időzítés. Az elmúlt két hét rettentően fárasztó, munkával teli napjai kipihenésének a legjobb módja ez a háromnapos "azt és akkor csinálok, amit és amikor szeretnék" hétvége kellemes társaságban, jó ételekkel, gyönyörű helyen.

Az ide utazásomat megelőző este az oviprojekt - lassan végre felfedem, mi is volt ez - végén, a hétvégi kirándulásra való pakolás mellett nem sok időm maradt vacsorát csinálni. Márpedig a családi vacsora nálunk nem kihagyható. Előkaptam hát a tuti Meli-receptet, ami írd és mondd, 10 perc feladatot ad, és egy extra 30 perc sütésidő eltetlével, amibe a Lolával egy menet társas is még belefért, ott gőzölgött az asztalon a rém egyszerű, rém elegáns és rém egészséges nyáresti vacsora.

BATYUBAN SÜLT FOKHAGYMÁS LAZAC FÓLIÁS ÚJBURGONYÁVAL, FRISS SALÁTÁVAL

hozzávalók

a lazachoz

4 lazacderék vagy lazacpatkó

1 fej fokhagyma

olívaolaj

, frissen őrölt bors

a krumplihoz

1/2kg újburgonya

olívaolaj

, frissen őrölt bors

1 csomag friss petrezselyem

a salátához

1 nagy cukkíni

1 nagy kápiapaprika

1 csomag újhagyma

1 édesköménygumó (elhagyható)

10dkg tökmag

1ek majoránna

1ek borsikafű

1 citrom leve

1/2dl olíva-/ vagy tökmagolaj

tálaláshoz citromot készítek oda

Először a lazacot készítem elő. Bekapcsolom a sütőt 180 fokra. A lazacszeleteket megmosom, félreteszem. A fokhagymát megpucolom, és a gerezdeket vékony szeletekre vágom. Tépek egy nagy darab alufóliát, öntök rá kevés olívaolajat. A lazacokat bedörcsölöm mindenütt bőven sóval. Ha patkóval dolgozom, mindkét oldalát befedem fokhagymaszeletekkel, ha szelettel, akkor a bőrös felére ültetve a halat a tetejét és az oldalát borítom. Végül még egy löttyintés olaj, és minden oldalról óvatosan, hogy ki ne szakadjon, köré emelem a fóliát, amit fölül összegyűrök, így készítve egy batyut. Ha véletlenül kiszakadt, nincs pánik: rácsomagolok még egy fóliát.) Ezt a műveletet megismétlem minden lazacszelettel. A csomagokat egy tepsibe ültetem. Most jöhet a krumpli hasonló szisztémával: mosás, fóliára pakolás, locsolás olajjal, sózás, borsozás, csomagolás. (A krumplik szerencsés, ha falatnyi darabok - hámozni nem szükséges.) Mehet a lazacok mellé a tepsibe, és tepsisől az egész a sütőbe 30 percre. 

Van, hogy emellé a fogás mellé szimplán csak brokkolit párolok, de most a hűtőben lévő alapanyagokból összekombináltam azt a friss salátát, amit szintén egy kedves közös ismerőstől, Elvirától tanultam. Ehhez a saláta zöldséghozzávalóit félcentis kockákra vágtam, sóval meghintettem, rácsavartam a citrom levét, meöntöztem az olajjal, megszórtam a szárított zöldfűszerekkel és tökmaggal, összekevertem, és kész is.

Amint a lazac és a krumpli megsült, tányérokra tettem a halbatyukat, középre a salátás tálat és krumplitáskát kinyitva. Utóbbit a batyuban meghintettem és összeforgattam a frissen aprított petrezselyemmel. A köretekből a lazac mellé szedtem mindenkinek, végezetül citromlevet facsartam a halszeletekre és a krumplira. Friss, könnyű vacsora - szép zárása egy nehéz napnak, pláne, ha egy jégbe hűtött fehérbor is kíséri.

Köszi, Meli... a receptet, a hétvégét, a barátságot egyaránt.

Éva


kedd
máj.172011

Sajtban sajt

Jamie Oliver egy zseni. Ehhez nem fér kétség. Egy self-made (azaz önmagát megcsinált) zseni. Egy csúnyácska, selypítős, pösze, diszlexiás fiú, akiről egy átlag ember gyerekkorában azt gondolhatta, hogy nem túl szerencsés csillagzat alatt született szegényke. A halmozott "fogyatékossággal" szemben viszont Jamie elképesztő kreativitása, innovatitása, ambiciói, agilitása, sokoldalúsága már korán megmutatkozott, ahogy az is, hogy van stílusa. Ez pedig a többi mellett átütően fontos. Az ő példája is azt bizonyítja nekem, hogy nem az számít, hogy milyen a külsőnk, mennyire vagyunk okosak, vagy épp beszéd vagy testi hiábásak, sokkal inkább az, hogy mennyire vagyunk rátermettek és egyediek. A kreatív ember ambíciókkal megáldva nagyon sokra viheti, míg az okosság, a tanultság nem feltétlen garancia a boldogulásra. Ezért törekszünk mi is szülőként arra, hogy feltérképezzük a saját gyermekünk képességeit, erősítsük abban, amiben sikerélménye van, és ne erőltessünk rá olyat, amivel kudarcra ítéljük, ugyanakkor mindig minden körülmények között olyan impulzusoknak tegyük ki, ami fejleszti az önálóságát, a kreativitását, a tenni akarását. Emellett az sem baj, ha nem olvad bele a nagy átlagba, ha kicsit más, mint a többi. Mindegy, hogy üvegfúvó lesz belőle vagy atomfizikus, a lényeg, hogy legyen egyedi, kreatív és megvalósító. Így kiemelkedőt hozhat létre bármilyen területen, ami pedig vissza fog hatni az önértékelésére, és katalizátorként működhet az életében. Én nem azért drukkolok, hogy a lányom sokdiplomás legyen - persze az is nagy büszkeség, de ennél fontosabb, hogy beszéljen nyelveket, hogy az országhatárok ne korlátozzák az  önmegvalósításban -, hanem hogy azt csinálhassa majd, amit szeret, és azzal olyan eredményeket érjen el, amivel ő maga is elégedett lehet, egyéb tényzőkkel kiegészítve, mint szerető család, egészég, biztonság, pedig végeredményben boldog. Talán pont, mint Jamie.

PIKÁNS TEJFÖLÖS MOZZARELLA A LA JAMIE

...Ő maga is úgy vezette föl ezt a receptjét, hogy nyilván fura, hogy sajtban (tulajdonképpen a tejföl is sajt) pácol sajtot, de a végtermék magáért beszél mind ízre, mind látványra.

hozzávalók

2 (bivaly)mozzarella

400g tejföl/créme fraiche

2ek olívaolaj

1/2 citrom leve és héja

1 marék friss majoránna

1 friss piros chilipaprika

tálaláshoz friss kenyér, fokhagymazöldsaláta és paradicsom igény szerint

Attól függően, hogy azonnali fogyasztásra készítem, vagy elteszem, előkészítek egy nagy tálat vagy egy csatos üveget és egy keverőtálat. A leírást aszerint folytatom, mintha rögtön tálalnám a salátát. 

A mozzarellát félcentis szeletekre vágom, és elrendezem a tálon úgy, hogy ne fedjék egymást. A tejfölt a dobozban alaposan elkeverem, hogy jó krémes legyen, rákanalazom a sajtszeletekre, és egyenletesen szétterítem a tál felszínén. Ha nincs olajadagoló fej az üvegemen, a tenyerembe öntök egy evőkanálnyi olívaolajat, és hanyagul végigcsöpögtetem vele a tejfölt, majd ezt ismétlem. A citromról egy krumplihámozóval levágom sávokban a héját, ha marad a héjban fehér rész, azt kikanyarítom egy késsel, és a levágott héjdarabokat milliméter vékony csíkokra vágom. A citrom levét szintén ráfacsarom a tejfölre, a citromhéjcsíkokkal beszórom a tálat. A majoránna leveleit lecsipkedem, azt is elosztom a tejföl felszínén. Végül a chilit kettévágom, kimagozom, szintén nagyon vékonyra felcsíkozom, és azzal is megszórom a salátámat. Azonnal is fogyaszthatom (egy egyszerű ebédnek/vacsorának is isteni), de egy-két órát, ha áll a hűtőben esetleg vendégváró előételként, az sem árt neki. Tálaláskor szárított paradicsomos vagy hagymás ciabattát kínálok hozzá pirítva, esetleg fokhagymával bedörzsölve. Zöldsaláta és friss paradicsom is jól illik hozzá, akárcsak egy pohár finom fehérbor. Az én párom megőrül érte. A chilitől sem kell megijedni, mivel ki van magozva - a lányom is kétpofára tömi.

Amennyiben érlelni akarom a mozzarellát az üvegben, úgy nem szeletelem, hanem durván összetépkedem a sajtot, és a tálaláshoz hasonlóan előkészített fűszerekkel (ha a citrommal nem akarok szöszmötölni, reszelhetem is a héját például) és a tejföllel csak összekeverem, beletömködöm az egészet üvegbe, lezárom, tálaláskor pedig pirítósra halmozva két-két szelet paradicsommal koronázom. 

Mondom, hogy Jamie egy zseni!

Éva

kedd
nov.162010

Tartom a frontot

Bizonyára minden rendszeres Olvasónak feltűnt, hogy az utóbbi időben alig lehet Dorci és Ádám tollából fellelni friss recepteket. A helyzet az, hogy bloggertársaimat mostanában teljesen betemette a munka, így muszáj lesz őket nélkülöznünk egy darabig. Bizonytalan időre tehát most velem kell beérned, Kedves Olvasó, mert helyettük is én állom a sarat, pakolom a posztokat, hogy ne maradjatok napi konyhai tippek nélkül.

Ezt a mostani tojásosdit Dorcival terveztük közösen megfőzni, megfotózni, megírni, de nyár óta nem sikerül összehozni, hogy mindketten egy időben érjünk rá: nekem napközben van pár órám, neki meg nap végén. Elég komoly aszinkron a közös főzésekhez.

Mivel többnyire ebéd és vacsoratippekkel szolgálunk, álljon itt most egy reggeli tipp a tucatnyi tojásételből, ami a repertoárunkat - és majd idővel a Tiéteket is - gazdagítja.

PÁRPERCES TOJÁSVARIÁCIÓK REGGELIRE

hozzávalók

a kaviáros lágytojáshoz

6 tojás

6tk lazackaviár

1-1 csipet friss vagy fagyasztott snidling

tálaláshoz igény szerint frissen őrölt bors, paradicsom és kenyér

A tojásokat forrásban lévő vízben 4 perc alatt megfőzöm (hogy a fehérje megkössön, de a sárgája még folyjon). Tálaláshoz a tojásokat tartóba teszem, a kalapjukat levágom, és a tetejükre egy-egy kiskanálnyi lazackaviárt teszek. Snidlingel díszítem, igény szerint borsozom (sózni nem kell, mert a kaviár elég sós), és paradicsommal, friss vagy pirított kenyérrel körítem.

 

hozzávalók

a hamis tojásmuffinhoz

6 szelet pármai sonka

6 tojás

1-1 csipet friss vagy fagyasztott snidling

tálaláshoz , frissen őrölt bors, paradicsom és igény szerint kenyér

A sütőt begyújtom 160 fokra. Egy muffinsütő formáit egyenként kibélelem egy-egy sonkaszelettel, beleütök mindegyikbe egy tojást, és a forró sütőbe tolom 12 percre. Ha kész, sózom, borsozom, snidlinggel díszítem, igény szerint friss vagy pirított kenyérrel és paradicsommal kínálom.

 

hozzávalók

a lágytojáshoz paradicsomsalátával

6 tojás

, frissen őrölt bors

friss vagy fagyasztott snidling

6 kis kemény paradicsom

2 marék friss vegyes zöldsalátalevél

3 szál újhagyma

3ek olívaolaj

1tk fehérborecet

1tk szárított majoránna

, frissen őrölt bors

táaláshoz igény szerint kenyér

A tojásoknak felteszek vizet forrni. A paradicsomokat és az újhagymát felszeletelem, egy nagy tálba teszem, megönötzöm az olajjal, ecettel, meghintem sóval, borssal és majoránnával, majd összekeverem, és félreteszem. A tojásokat 4 perc alatt lágyra főzöm. Tálalákor a tojásokat a héjából egy tálba kanalazom, sózom, borsozom, megdíszítem snidlinggel. A paradicsomsalátához hozzáforgatom a zöldleveleket, és egy-egy marékkal teszek a tojás mellé, végül friss vagy fokhagymával és vajjal megkent pirított kenyérrel körítem.

Vidám reggeleket kívánok!

Éva

szerda
szept.152010

"Somewhere over the rainbow..."

"...way up high there's a land that I heard of once in a lullaby..." - énekli az elmúlt 70 évben klasszikussá lett, és ezerféleképpen feldolgozásra került dalban Judy Garland (Liza Minelli akkor, 1939-ben, a film forgatása idején még csak tizenhét éves édesanyja) L. Frank Baum világhírű meseregényének, a The Wizard of Oz, azaz az Óz, a csodák csodájának amerikai filmváltozatában. A regényt Victor Fleming rendező tette naggyá ezzel, a minden idők legsikeresebb, két Oscar-díjat is nyert adaptációjával, ahogy Judy Garlandot is.

Egy érdekesség a Wikipediáról:

"A magyar változattal szemben mind az eredeti nyelvű filmben, mind a könyvben, Ózt általában a Varázslóként emlegetik. A film eredeti címének („The Wizard of Oz") tükörfordítása is (Óz varázslója / Az ózi Varázsló) ezt mutatja. Az, hogy miért ez a neve, csak a második Óz-könyvben, az 1904-ben megjelent „The Marvelous Land of Oz” címűben (magyar: Óz csodálatos földje) derül ki, hogy a Varázsló eredeti neve Oscar Zoroaster Phadrig Isaac Norman Henkel Emmannuel Ambroise Diggs (monogramja O.Z.P.I.N.H.E.A.D.), ám mivel ez tartalmazza a „pinhead” (magyar: gombostűfej) szót, szimplán „Oz”-ra rövidítette." Tudtátok?

Édesanyám ennek a remekműnek, és egyáltalán a klasszikus filmeknek és irodalomnak óriási rajongója. A klasszikusok, így az eredeti Óz film iránti szeretetemet ő oltotta belém sok minden mellett. Persze, hogy a főzés iránt szenvedélyem is Tőle ered. 

...És hogy miért kevertem ide ezt a szivárvány fölötti világról szóló dalt? No, nem azért, mert a Megasztár következő adásában épp aktuális lesz. Egész más oka van.

FŰSZERES SÜLT SZIVÁRVÁNYRÉPA

Azt vajon tudtátok-e, hogy eredetileg a répa minden színű volt, csak épp narancssárga nem? A XVII. századi európai piacokon a szivárvány minden színében ismert volt a répa: volt piros, fekete, fehér, vörös, lila és sárga is. "A 'répák demokráciája' egészen addig tartott, ameddig lelkes holland répatermesztők, uralkodójuk és egyben az Oranje-Nassau ház iránti hűségből és a függetlenség iránti harc támogatása és elkötelezettségük bizonyítása végett narancssárgára nem 'színezték'." - fogalmaz egy pécsi joghallgató egy tavalyi PhD értkekezésében. "A répa mai, világszerte elterjedt, vidám színét elsősorban annak köszönheti, hogy a fajtához bőséges mennyiségű béta-karotint adtak hozzá. [...] Ha a termelők részéről tudatos brand építés lett volna a cél, azaz hogy a narancssárga színből Hollandiára asszociáljunk, akkor a kampány nagyon sikeres is lehetett volna." (Az effajta brandépítésből a Coca-Cola is jócskán kivette a maga részét. Áldásos marketing-tevékenységének köszönhetően mára piros-fehérnek ismeri mindenki az eredeti barna ruhás Télapót.)

Vissza a répára. Együk nyersen, facsarjuk ki lének, pároljuk, vagy süssük, készítsünk belőle levest, sütit, salátát, mindenhogy jól járunk vele, mert rendkívül magas a béta-karotin (amit párolással, olaj hozzáadásával lehet fokozni, és ami A-vitaminná alakul a szervezetben), az ásványi anyag és a rosttartalma, emellett kiváló antioxidáns-forrás, arról nem is beszélve, hogy nagyon kevés kalória van benne.

Én a hétvégén a piacon beszereztem őkegyelmét szinte mindegyik eredeti színében. Úgy is hívják: szivárványrépa. Aztán gondoltam egyet, és megsütöttem.

hozzávalók

egy csomag szivárványrépa (de lehet sima sárgarépából is, vagy vegyes gyökérzöldségből, mint répa, gyökér, zeller, cékla, akár még krumpli is)

1/2 naracs leve és héja

1/2dl olívaolaj

1ek balzsamecet

tengeri

frissen őrölt bors

4 szál friss kakukkfű

4-5 friss zsályalevél

4 szál friss majoránna és/vagy oregánó

1 fej fokhagyma

A répákat megmosom, nem hámozom meg, csak szimplán hosszában kettévágom, és nagyobb darabokra szelem, ha egyáltalán. Egy nagy keverőtálba beledobom a zöldfűszerekkel, a gerezdekre szedett, hámozatlan fokhagymával együtt, hozzáadom a sót, a borsot és a zöldfűszereket, megöntözöm az olívaolajjal, a balzsamecettel és a narancslével, belereszelek kevés narancshéjat (megszállottak akár apróra vágott, kimagozott chilit és pár szem mazsolát is tehetnek hozzá), és jól összeforgatom. Végül hőálló tálba borítom, és mehet a 180 fokra előmelegített sütőbe egy órára.

Én főételnek ettem, de köretnek is remekül megy sültek mellé.

Éva

péntek
szept.032010

Kölcsönkenyér

Azt mondják, visszajár. Én meg is fogadtam, hogy még ma időben visszajuttatom. No, nem a kenyeret. A gépet. Hogy kenyérsütő? Neeeeem: fényképező. Dorcié. Mert hogy tegnap ebédidőben megfőztem, kitálaltam, bekészítettem, majd megindultam a fotóaparátusért, mikoris kétségbeesetten konstatáltam, hogy NINCS MEG. Az én imádott gépem. "Mint az őrült, ki letépte láncát..." futkorásztam fel-alá a lakásban telefonnal a kezemben, hogy kiderítsem, ki hol látta utoljára, mikor jött a felismerés: a mára örökös tartozékommá lett táska ott ringatózik a Balaton vizén bezárva. Megnyugodtam. Viszont a szépen tálalt étel már a "fotóasztalon" várja, hogy a történelem részévé válhasson, másik három fogás pedig pepácolva, besózva a hűtőben sorakozik, de a lakásban egy, a megörökítésére alkalmas kézikészülék sem áll rendelkezésre: egyik-másik kölcsön, a többi képkészítő meg alkalmatlan. Márpedig ide profi gép kell. Mit volt mit tenni, hívtam a bloggerbajtársakat - ennyi blogtéma nem mehet kárba! Végül Dorci sietett a segítségemre. Annak rendje, módja szerint egy parkolóban történt meg az árucsere. Mindenre megesketett, hogy még ma estig visszajuttatom neki, mert másnap megint esket (úgy látszik, ez az esketősdi lett a perverziója :D): Ádi húga megy férjhez, és az övé a megtisztelő feladat, hogy az eseményt rögzítse. Ezzel a géppel, ami most nálam pihen az éjjeliszekrényen a tegnapi kétkörös futam után várva a mai dupla megmérettetésre. Dorcikám, köszönöm ez úton is a segítséget! Íme a tegnapi termések egyike, Neked hála, képes formában is.

PIRI-PIRI SZÁRNYASMÁJ

Ezt a fantázianevet adtam ennek a villámételnek, mert bár a piri-piri, más néven afrikai ördög, afrikai madárszem (birdseye) vagy afrikai vörösördög a kapszikumfélék családjába tartozó egy bizonyos, hihetetlenül csípős chilipaprikát jelöl, én abból kiindulva, hogy a pirított májat egyfelől édes piros kapszikummal (kápia, vagy más néven kaliforniai paprika) készítettem, másfelől piros chilivel tálaltam, találónak gondoltam, hogy a paprikákat leglább névben "keresztezzem" megidézve mindkettőjük közeli rokonát, arról nem is beszélve, hogy a piros-pirított jelzők becézése révén éreztem egy plusz felhatalmazást ennyi "költői szabadságra".

Sokan óckodnak a májtól, mert azt gondolják, hogy hízlal, és amiatt, hogy az végzi az állatban a méregtelenítést, mérgeket tartalmaz, de valójában a máj minden tévhittel ellentétben nagyon is egészséges. A kalóriatartlama a benne lévő zsírok miatt tényleg nem alacsony, de nem is túl magas: 134 kcal, szóval fogyókúrázóknak csak mértékkel. Mindemellett rendkívül magas az A-vitami-n és a vastartalma, ezért javallott az étrendbe alkalmanként beiktatni. Mint tegnap megtudtam, a világosabbakat célszerű választani, mert az a tisztább, és ugye, mondanom sem kell, hogy szigorúan tanyasi májjal szabad dolgozni, mert amit a napot nem látott, agyongyógyszerezett, hormonokkal teli műtáppal etetett ketreces scirkék mája tartalmaz... na, azt nem szeretnénk bevinni a szervezetünkbe!

Hozzávalók

1/2dl olívaolaj

1kg tanyasi csirkemáj

3 nagy fej vöröshagyma

3 gerezd fokhagyma

2 nagy piros kaliforniai paprika

1ek tengeri

frissen őrölt bors

ízlés szerint 1 csapott kk édes vagy erős őrölt pirospaprika (elhagyható)

1 nagy marék friss majoránna durvára darabolva

tálaláshoz pirítós kenyér vagy madársaláta, friss piros vagy zöld (ha fokozni akarom a színek összhatását) chilipaprika és újhagyma

Egy nagy sepenyőben közepes lángon felhevítem az olajat. Amíg melegszik, a hagymát és a fokhagymát megpucolom, és vékonyan felszeletelem (a hagymát előtte félbe is vágom) - mehet az olajba. Amíg a hagymák dinsztelődnek, a paprikát kicsumázom, kimagozom, félbevágom, és keresztbe félcentis csíkokra szeletelem, majd hozzáadom a hagymákhoz. A májat megtisztítom, megmosom, és falatnyi darabokra vágom. Öszeforgatom a hagymával és a paprikával, sózóm, borsozom, igény szerint hozzáadom a pirospaprikát (én most nem tettem), majd felturbózom a gázt, és elkezdem pirítani.Vigyázni kell, hogy a májat ne sózzuk és ne süssük túl, mert megkeményedik, és ehetetlen lesz. Tehát innentől kb. 10 percet számolok. Percenként egyet keverek a serpenyő tartalmán, majd 2 perccel a főzés vége előtt hozzáadom a durvára darabolt majorannát, elkeverem, és egy fedőt teszek a májra, az alatt párolom még 2 percig. Akkor jó az eredmény, ha a máj még puha, de már nem nyers, és egy kis levet is engedett.

Tálaláshoz pirítóst teszek a tányérra (ha épp vissza akarom fogni a szénhidrátot, akkor madársalátát), azt megdíszítem az újhagyma szárának vékonyra vágott szalagjaival, és ízlés szerint friss piros chilipaprikával megszórom a májat, had lángoljon! Percek alatt kész. A lányom nagy kedvence - természetesen a chili nélkül.

Éva