Ellenállhatatlan

Vannak ízkombinációk, amik egyszer csak befészkelik magukat az ember agyába, és addig nem nyugszol, amíg ki nem próbálod, meg nem csinálod, ki nem fejleszted. Így vagyok én ezzel a salátával.

HŰS CITROMOS-MENTÁS-DIÓS SÜLT KÁPIASALÁTA FETASAJTTAL akár bruschettának is

hozzávalók

a salátához

10db kápiapaprika

15dkg fetasajt

2 marék dió

1/2 citrom reszelt héja

frissen őrölt bors

az öntethez

2ek olívaolaj

1ek balzsaemecet

1/2 citrom leve

2 gerezd zúzott fokhagyma

2ek aprított friss menta

só

tálaláshoz igény szerint friss piros chilipaprika és pirítós

A paprikákat 160 fokra előmelegített sütőbe teszem 40-50 percre. Akkor van kész, ha a bőre kissé megfeketedik és hólyagos. Közvetlen a sütés után egy nejlonzacskóba teszem a paprikákat, és hagyom pár percig vagy akár sokkal tovább pihenni. (Nekem nem volt időm a műveletet befejezni, úgyhogy hagytam a pulton, amíg kihűlt, aztán úgy, ahogy van, bezacskózva hűtőbe tettem, hogy ott várja a további sorsát.) A paprikákat a zacskóból kivéve egy-egy könnyed mozdulattal megszabadítom a bőrétől, kimagozom, hosszában egycentis csíkokra vágom, és elrendezem egy tálon (lehűtöm), majd szétmorzsolom rajta a fetát.

A visszamaradt édes paprikalét elkeverem az öntet összes többi hozzávalójával, és megöntözöm vele a fetás parikacsíkokat. Ezt követően egy éles késsel durvára vágom a diót, és meghintem vele a salátát. Végül reszelek rá citromhéjat, darálok rá friss borsot, és igény szerint darabolok rá chilit. Én teljeskiőrlésű rozspirítóssal körítettem, de akár rá is pakolhattam volna a salátát a kenyérre, és az így kapott kanapét bruschettaként tálalhattam volna. Gusztus kérdése. Úgy vélem, mindenhogy telitalálat!

Ilyen csodás októberi hétvégét! Használjátok ki, menjetek piknikezni... akár ezzel a salival felszerelkezve!

Éva

Klasszikusok

Ahogy érik az ember, úgy kezdi érteni és értékelni a hagyományőrző, régről gyökerező dolgokat, legyen szó zenéről, irodalomról, képzőművészetről. A kulináriában én magam a szüleimmel ellentétben ezidáig nem voltam egy hagyománykedvelő, sőt! A Nagybátyám meg is jegyezte nem egyszer: "Ugyanerről a tőről fakadsz, hogy tudtál így 'elfajzani'?" Az elmúlt évtizedben mindent ettem, csak hazait ne kelljen, mert a soha meg nem újuló, unásig ismételt, mindig egyféleképpen, rossz minőségű alapanyagokból és korszerűtlen technikával készített, túl nehéz ételekből már menzás koromban elteltem. Az elmúlt tíz évem útkeresésről szólt, ami útkeresés a magyar konyhát majdhogynem egy az egyben kiiktatta (kevés kivétellel, mint a székelykáposzta, a kacsa-/libacomb, a halászlé, a kőrözött, a kovászos uborka, a libamáj, a pörköltek és a házi kolbászunk - persze mind a szüleim keze nyomán, mert ha egyszer hazai, akkor szigorúan hazai!) Az aktív ellenállás mostanáig tartott. A jelenleg tomboló hazai gasztroforradalom és az erre épülő bisztrokultúra robbanásszerű fejlődése élén az ország legnevesebb séfjeivel - akik közül néhánnyal volt is szerencsénk személyesen megismerkedni - azonban egyik pillanatról a másikra magával hozta nálam, hogy mostanra egyre ritkábban fogyasztok indiait, thait, mexikóit, japánt, arabot ésatöbbit. Annyira magával ragadott a helyi alapanyagok és klasszikus ízek, íztársítások hihetetlenül kreatív újragondolása, azaz a magyar nouvelle cuisine, hogy egyszerűen nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy újra és újra ne menjek, ne kóstoljak, ne tapasztaljak, ne tanuljak. Az ország minden szegletében megtelepedett minőség a Kistücsök, a Bock, a Brill, a Tigris, az Aranyszarvas, az Arcade, a Chianti, az Enoteca, a Mandula és még sorolhatnám ki mindenki képviseletében engem teljesen visszahódított a magyar konyhának. Mondhatni: a magyar konyha egyik legnagyobb rajongója lettem. Nem szeretem kevésbé a világ konyháit, de annyira izgalmas és változatos, majdhogynem kimeríthetlen a mai magyar konyhaművészet, hogy a kalandozásba fizikailag nem fér bele más, ugyanakkor ez a kulináris kíváncsiságomat nagy mértékben ki is elégíti. Ha ma az ide érkező külföldi barátaim magyar étteremben szeretnék magukba szippantani az egykoron méltán világhíres, de az elműlt évtizedekben megtépázott hírű magyar konyharemekek révén a kultúránkat, már meleg szívvel tudok nekik ajánlani számtalan jobbnál jobb éttermet, miközben a honiakat is folyamatosan bátorítom a nyitottságra.

Mindezek szellemében és Édesapám tiszteletére, aki ma 65 éves, és rajong a magyar konyháért - ezen belül is a lenti fogásért -, a hétvégén én is visszkanyarodtam a hazai gyökerekhez, és elkészítettem a mindenki által hőn szeretett csirkepörköltet a saját magam vezette konyha egészséges szempontjainak megfelelően.

KLASSZIKUS CSIRKEPÖRKÖLT... KICSIT MÁSKÉPP - JOGHURTTAL, ÚJHULLÁMOS UBORKASALÁTÁVAL ÉS KUSZKUSSZAL

hozzávalók

a pörkölthöz

1 egész tanyasi csirke + szív és máj

3ek olívaolaj

1 nagy fej vöröshagyma

2 púpos ek őrölt édes pirospaprika (esetleg 1tk csípős is)

1 tv paprika vagy 1/2 kápia

1dl víz

1 nagy paradicsom

1 púpos tk Virágoskút ételízesítő (tisztán sóban tartósított bio zöldségek és fűszerek) - ha ez nincs, akkor bármilyen adalékanyagmentes ételízesítő megfelel

1 púpos ek himalájai só

az uborkasalátához

1 kígyóuborka

1tk só

1/2dl olívaolaj

2ek almaecet vagy citrom

2 gerezd fokhagyma

1ek méz

1/2dl víz

köretnek kuszkusz (ami tul. képp. mini tarhonya és egy perc alatt megvan - én a Culinarisban veszem a teljeskiőrlésű bio kuszkuszt)

továbbá joghurt

díszítésnek kápiakockák, petrezselyem és frissen őrölt bors

Az olajat felteszem közepes lángon, és amíg megmelegszik, felaprítom a hagymát, amit aztán hozzáadok az olajhoz, és pár perc alatt puhára dinsztelek. Közben szétbontom a csirkét alsó és felső combokra, szárnyakra, a mellet négy-, a hátat kétfelé vágom. Amikor a hagyma puha, hozzáadom az őrölt paprikát, és azonnal felöntöm 1dl vízzel, hogy oda ne kapjon, mert akkor keserű lesz. Ezek után négybe vágva beledobom az alapba a paprikát, a paradicsomot, valamint hozzákeverem az ételízesítőt és a sót. (Ha bírjuk az erőset, akkor egy kevés csípős őrölt paprikával is megbolondíthatjuk a pörköltalapot.) A csirkedarabokat újra megmosom, és a belsőségek kivételével jól beleforgatom a pörköltalapba, hogy az mindenütt bevonja. Ezután már csak annyi dolgom van vele, hogy lefedem, és alkalmankénti átforgatás mellett alacsony lángon párolom a húst kb. egy órán át, ami a főzés végére fog annyi levet ereszteni, hogy csodálatos, tartalmas szaftja legyen a pörköltnek.

Amíg a csirke fő, elkészítem az uborkasalátát. Ehhez az uborkát egy gyalun vékonyra szeletelem. (Én nem szoktam hámozni, mert sokkal szebb és finomabb így, de akinek az epéjével problémája van, annak nincs sok választása.) Az uborkaszeleteket egy nagy keverőtálba teszem, megsózom, és hagyom, hogy levet eresszen. Közben az olajból, az ecetből/citromból, mézből, vízből és reszelt fokhagymából elkészítem az öntetet, és összeforgatom az uborkával. Amíg a pörkölt megfő, a salátát lefedve hűtőbe teszem, hogy összeérjenek az ízei.

10 perccel a főzés idejének lejárta előtt hozzáadom a pörkölthöz a szívet és a májat (mi szeretjük, de természetesen nem kötelező), és vízforralóban felteszek vizet a kuszkusznak. Ennyi pörkölthöz kb. 1/4kg kuszkuszt szórok egy tálba 1tk sóval elkeverve, erre annyi vizet öntök, hogy egy ujjnyira ellepje, majd lefedem. A kuszkusz 2 perc alatt magába szívja a vizet, és már tálalhatok is.

Egy tányérra kanalazok a kuszkuszból, mellé szedek a húsból, jól meglocsolom pörkölszafttal, végül az uborkasalátából halmozok keveset a hús másik oldalára. Díszítésnek én ezúttal kápiát daraboltam apró kockákra, amivel az uborkát szórtam meg, és kevés petrezselyemmel hintettem a kuszkuszt. Frissen őrölt borssal fejeztem be a tányért.

Ismerős ízek, egészséges kivitelezés, ráadásul: piros...fehér... zöld. Jó kombó! Isten éltessen, Apukám!

Éva

A megunhatatlan

Vannak napok, amikor egyszerűen nincs erő, energia gondolkodni. Olyankor jönnek a jól bevált, Jolly Jokerként működő elemek, legyen szó főzésről, öltözködésről, programról, stb.

Nálunk ez, az újfent a legkedvencebb könyvemből származó recept viszi a prímet. Nem tudtam annyiszor az asztalra tenni, hogy a család ne fogadja óriás lelkesedéssel - jó, azért tényleg nem sűrűn ismétlődnek nálunk az ételek -, és ne burkoljon látványosan nagy étvággyal a legkisebbtől a legnagyobbig. A blogindítást megelőzően egy pár hónappal, amikor szondázásképpen a mindennapos főzéseim eredményeit csak képekben tettem föl a közösségi oldalakon lévő profiljaim gasztromappáiba, ez volt az egyik recept, ami után a legtöbben érdeklődtek. Az elkészítést követő visszajelzések is alátámasztották, hogy telitalálat a recept. A vaj és a tejszín/kókusztej miatt nem a legkönnyebb étel, de egyszerűen ellenállhatatlan... és megunhatatlan. Köszönjük, Josceline!

CSIRKEMELL SZÁRÍTOTT PARADICSOMMAL ÉS RUKOLÁVAL CITROMOS-TÁRKONYOS PAPRIKASZÓSZBAN

hozzávalók

6 tanyasi csirkemell

a páchoz

8ek frissen facsart citromlé

3 gerezd fokhagyma

1 marék friss tárkonylevél

1 púpos ek só

2 púpos tk őrölt édes pirospaprika

továbbá

1/2 kocka vaj (6dkg)

2.5dl zsíros tejszín/kókusztej

15db olajban pácolt szárított paradicsom

só, őrölt chilipaprika

1-2 marék rukola

köretként én teljeskiőrlésű kuszkuszt szoktam csinálni

A csirkemellet megmosom, falatnyi darabokra felkozkázom, és egy üvegtálba teszem. Hozzáadom a sót, a paprikát, a tárkonyleveleket egyben, belereszelem a fokhagymát, ráfacsarom a citrom levét, alaposan összeforgatom, letakarom, és szobahőmérsékleten hagyom állni 30 percig, hogy a hús átvegye a fűszerek ízét, bepácolódjon.

A 30 perc elteltével a serpenyő alá alacsony lángon begyújtok. A felhevüt edényben a vajat megolvasztom, majd hozzáadom a bepácolt húst a páclé utolsó értékes cseppjével együtt, és 10 percig párolom. Ezt követően egy szűrőkanállal egy tányérra kiszedem a húsdarabokat, és a visszamaradt szaftot nagy lángon két perc alatt kb. a felére redukálom. A tűzről levéve a mártást felöntöm a tejszínnel/kókusztejjel, elkeverem, visszateszem a tűzre, és további 2-3 percig forralom, amíg egy kicsit besűrűsödik. Megsózom és egy csipet chilipaprikával meghintem, mindent ízlés szerint. Végül visszalapátolom a húst a mártásba a feldarabolt szárított paradicsomokkal együtt, és alacsony lángon pár perc alatt összefőzöm a ragut. 

Közben elkészítem a köretet. Én teljeskiőrlésű kuszkuszt szoktam kínálni emellé a fogás mellé, mert remekül passzol ízben, és jól felveszi a ragu szaftját. Ehhez egy edénybe szórom a kuszkuszt, kevés sóval elkeverem, és annyi forró vízzel öntöm fel, hogy egy ujjnyira ellepje. Ezután letakarom, és 5 percig állni hagyom, amíg a kuszkusz magába nem szívja a az összes vizet. Kész is.

A műveletsor legvégén, tálalás előtt közvetlenül hozzákeverem a húshoz a rukolát, így az még roppanni fog. A tányérokra halmozok egy keveset a kuszkuszból, és rákanalazom a ragut. Ízlés szerint lehet még zöldsalátát fogyasztani mellé - vagy akár a kuszkusz helyett. Ha másnapra is marad az ételből (ami nálunk ennek az ételnek a készítése után nem túl gyakori), nincs vész, lehet melegítve tálalni: a rukola ugyan össze fog esni addigra kicsit, de az ízek, ahogy összeérnek, csodás kompozíciót eredményeznek.

Szép hétvégét!

Éva

Spanyol fieszta

Erre invitáltam a barátainkat a minap. A kánikulában olyan hangulatot és ízeket próbáltam az asztalra varázsolni, ami megidézi a többnyire nyári forróságban látogatott és engem személy szerint sok szép emlékkel magához láncoló Spanyolország csodálatos tájait, egyben könnyed, hűsítő lakomát ígér.

A menü egy alkoholos és egy alkoholmentes italból, kétféle levesből, egy meleg és egy hideg tapasból, egy főételből és egy desszertből állt össze, név szerint: virgin dinnyés mojito /ejtsd: mohító/, sangría /ejtsd: szángríjá/, sütőben sült tengerész szardínia, escavada /ejtsd: eszkábádá/, sárgadinnye-gazpacho serranoi sonkafeltéttel, klasszikus andalúz gazpacho /ejtsd: gászpáccsó/, paella /ejtsd: páéjá/ tenger gyümölcseivel és végül karamell flan). 

Az aznap elkészített ételek receptjeinek a többségéhez a tíz évvel ezelőtti, kéthónapos spanyolországi tartózkodásom során jutottam hozzá első kézből, autentikus forrásból, és emlékezetből csináltam, de olyan is akadt köztük, ami teljesen saját kreáció - az élmény ihlette még ott és akkor. A főiskolai első évem végén a nyelvbe fülig beleszerelmesedve és egy jeles spanyol vizsgával a zsebemben nekiindultam egymagam a kisautómmal Madridnak egy egyhónapos nyelvtanfolyam és egy azt követő, szintén egyhónapos, saját szervezésű, országjárással egybekötött, barátnősre tervezett - majd páros-barátnős hármasra kiegészült - nyaralás céljából, hogy a nyelvtudásomat és az országgal kapcsolatos kulturális ismereteimet elmélyítsem. A nyelvtudásom azóta gyakorlás hiányában jelentősen megkopott, de az élmények egy akkori friss szerelemmel, új - azóta is tartó - Gerda-barátsággal, megannyi látvánnyal, érzéssel, dallammal, ízzel és illattal, no, meg a legjobb helyi ételek házi, kézzel írott receptjeivel tarkítva egy életre megmaradtak. Csodálatos volt! Ma is beleborzongok a mementókba.

KLASSZIKUS ANDALÚZ GAZPACHO

A helyi spanyoltanárom egyik nap néhány termosszal érkezett, amiben az édesanyja messze földön híres gazpachoja didergett. A csoportnak hozta. Azt mondta, ez egy szelet (korty) Spanyolország, a családja személyes vendégszeretetével átitatva ismeretlenül, nekünk. Soha olyan finomat nem kóstoltam gazpachoból korábban. Természetes, hogy elkértem a titkos családi receptet, ami mellé némi történeti áttekintést is kaptam - spanyolul. 

Bár ez a nyers, ma paradicsomalapú zöldségkrémleves ebben a formában Andalúzia sajátjaként híresült el, az ősi recept, ami kezdetben csupán kenyeret, vizet, olívaolajat és fokhagymát tartalmazott, mégis arab eredetű, és a Mórok illetve a Rómaiak révén lépte át a spanyol országhatárt. A paradicsom a XVIII. században került be a hozzávalók közé. Azóta nemzetközi hódídóútjára indult, és befészkelte magát szinte minden spanyol, és a legtöbb portugál valamint dél-amerikai étterem étlapjának a kezdő fogásai közé. Hűsítő jellege, egyszerű és gyors elkészítési módja valamint a könnyen beszerezhető alapanyagai miatt máig az egyik legkedveltebb nyári fogás világszerte. Tulajdonképpen bármiből reprodukálható, legyen az zöldség vagy gyümölcs - erre a napokban felteszem a fent említett saját sárgadinnye-kreációmat -, esetleg fűszer önmagában, a lényeg, hogy nyers legyen, pürésített és hideg. 

Hozzávalók

1/2kg kemény, édes paradicsom (gyengébb vagy épp gyengélkedő gyomrúaknak blansírozva, hámozva)

1 kígyóuborka (gyengébb vagy épp gyengélkedő gyomrúaknak megpucolva)

2 nagy fej vöröshagyma gyengébb vagy épp gyengélkedő gyomrúaknak és Szabó Esztinek :) fehér salátahagyma

4 gerezd fokhagyma (gyengébb vagy épp gyengélkedő gyomrúaknak kevesebb)

2 piros kaliforniai paprika

1 erős zöldpaprika (elhagyható)

1ek só

frissen őrölt bors

1 szelet száraz kenyér (de zsemlemorzsát is lehet helyette használni - én teljeskiőrlésűvel csinálom)

3ek olívaolaj

1ek vörösbor- vagy sherryecet

1ek őrölt kömény (ez volt a családi recept titka, amitől igazán komplex lett az íz)

1/2l hideg víz

tálaláshoz extra paradicsom, paprika, újhagyma, zúzott jég

A paprikát kicsumázom, kimagozom, a paradicsommal, az uborkával és a hagymával együtt 2-3 centis kockákra vágom. Az összes hozzávalót nemes egyszerűséggel egy turmixgépbe borítom, és addig pürésítem, amíg a levesnek teljesen krémes állaga nem lesz. Aki szeretné, le is szűrheti, de én nem szoktam vele variálni. 

A levest poharakba merem, és kis tálakban apróra vágott paradicsomot, erőspaprikát, újhagymát valamint zúzott jeget kínálok mellé.

Kellemes hűsölést!

Éva

Világbajnok halászlé

Ezzel a címmel hagyományozta rám a Papám ezt a receptet a minap írásban is, miután szóban aprólékosan és minden részletre kiterjedően ecsetelte a mű elkészítéséhez szükséges, mérnöki pontossággal megszerkesztett lépéseket.

Imádom a halat és a halételeket. Ez az eddigi bejegyzéseimből, azt gondolom, kiderült. Ebbe beletartozik a magyar halászlé is, ahogy ennek a külhoni megfelelői, mint az eredetileg Marseilles-ből származó, tradícionális provance-i, ízben és anyagban gazdag Bouillabaisse, vagy egy San Franciscoba kivándorolt olasz halász több mint 200 éves receptje, a mindent bele, paradicsomos Cioppino is. (Ez utóbbihoz hasonlót most rendelhetsz az egyik kedvenc találkozóhelyemen, a Dérynében is.)

Amióta az eszemet tudom, a magyar konyha ízeit semmihez nem hasonlítható módon az asztalra varázsoló Édesanyám - aki a baráti körben emiatt már be is zsebelt nem kevés elismerést és egy óriási arany fakanalat - minden emlékezetes produktuma mellett a halászlé mindig is az Apu reszortja volt. ...És mindig így készítette. Hatalmas rajongás övezi érte évtizedek óta. Most, hogy elkezdtem a főzőélményeimet lejegyezni, és mert nemrégiben a sokgyerekes barátainknál ragadva a kikandikáló meleg napsugarak, a tengernyi réárő időnk és a kertben a bogrács látványa (ami, mint kiderült nem alkalmas halászléfőzésre, úgyhogy hajthattam fel egy másikat vasárnap délután) is mind ebbe az irányba mutatott, elérkezettnek láttam az időt, hogy átemeljem a tudást az én készlettáramba.

HALÁSZLÉ

A recept, maga, Apu emlékei szerint az 1968-as kölni (?) halászléfőző világbajnokság - amiről az égvilágon semminemű említést nem találtunk az Interneten - nyertes receptje, amiért a kupát egy velencei-tavi halászember söpörte be. A vele készült interjú során árulta el a győztes receptúrát egy 1970-ben megjelent horgászújságban - itt lelt rá a Papám.

Az elkészítés módja mellett Apu, ahogy szokott, egy halom járulékos ismeretanyaggal is ellátott. Mint például: a halászléfőzésnek ez a technikája az ú.n. lobogtatós főzés, ami során sem keverni, sem rázogatni a levet nem szabad, ellenben folyamatosan forrásban tartott hőmérsékleten kell háromszor negyedórás etapokban kivárni a halászlé elkészültét. Minden egyéb, a témával kapcsolatos tudnivaló, amit rám testált, összhangban van a lentiekkel.

A magyar halászlevekről, amit akár Hungarikumnak is tekinthetünk, egyébként a Wikipedia vonatkozó bejegyzésében az alábbi nagyon hasznos összefoglalót lehet olvasni:

"A magyar néprajzi irodalom szerint a halászlé azonos a hosszú lére eresztett halpaprikással. 1871-ben jelent meg Szegeden Rézi néni szakácskönyve, amelyben megtalálhatjuk a "Halpaprikás halászosan" nevű étel elkészítési módját. A „halászos mód” lényege az, hogy minden hozzávalót egyszerre tesznek bele a bográcsba. A valódi népi halászlének a sok és jóféle hal (főleg a ponty), a sajátos elkészítési mód, a szolgafa és bogrács, a megfelelő és egyéb fűszerek mellett fontos és elmaradhatatlan kelléke a paprika azaz a "törökbors", és a vöröshagyma. Sokak véleménye szerint nem kell passzírozni a halászlét, ugyanis a halászlé elkészítési módja és lényege a jófajta paprikában, a sok hagymában és halban rejlik. Azonban már a 19. századtól különféle készítési hagyományok alakultak ki a a Tisza mellett, a Duna mindkét oldalán, a Balatonnál, a halásztanyákon és a polgári konyhákon. A klasszikus szegedi halászlé lényeges eleme például a paszírozás. A halászlé főzését akkor kell befejezni, ha a hüvelyk-, és mutatóujj összeragad az étel gőzében." 

A gasztroirodalom három tájegység szerint kategorizálja a magyar halászlét a hozzávalók és az elkészítés módja szerint: a Duna menti (bajai, paksi, komáromi, dunai), a Tisza menti (szegedi, szolnoki és tiszai boros) valamint a Balatoni (füredi, lellei és általában véve balatoni) halászlevek csoportjait megkülönböztetve, de mint az a tipikus nemzeti ételeknél lenni szokott, mivel mindeki csinálja, és generációról generációra öröklődik át, mindeközben formálódik a családi recept, az ahány ház, annyi szokás jegyében egy adott nemzeti ételre rengeteg variáció honosodik meg.

Nálunk ez, a leginkább a Duna menti halészlevek elkészítését idéző szokás vált be:

Hozzávalók

3kg ponty (fejjel, farokkal, szelettel, haltejjel, ikrával és halhólyaggal együtt - a szeleteket kétujjnyi vastagra vágjuk/vágassuk, különben szétesik)

20dkg vöröshagyma

3db halászlékocka (ha van adalékanyagmentes, az nagy előny) vagy megfelelő mennyiségű halpép/-koncentrátum (pl. a gyomaenrdődi telephelyű Körösi Szövetkezet Halfeldolgozó Üzemének Magyar Terméknagydíjas, vagy 30 éve folyamatosan gyártott "Körösi Halászlésűrítmény" elnevezésű gyorsfagyasztott, teljesen természetes alapanyagokból készült kiválósága)

3db zöldpaprika (erős - de nem lesz ettől égető a leves) és igény szerint még cseresznyepaprika

1 kis doboz paradicsomkonzerv

3 púpozott ek jó minőségű pirospaprika

A hagymát apróra vágom, a felét az edény/bogrács alján egyenletesen elterítem. A halszeleteket hosszanti irányban 2-2 metszéssel beirdalom, alaposan besózom. A halfarkakat a középen hosszanti irányban kettévágott fejekkel együtt az első hagymarétegen elrendezem, majd a hagyma másik fele következik, végül a halszeletekkel zárom a sort (ha nagyobb mennyiségben készítem a halászlevet, akkor a hagyma-halszelet rétegezés tovább folytatódik). A lerétegezett hozzávalókat felöntöm 3.5l hideg vízzel, begyújtok alá, és hagyom a levet teljesen felforrni (kb. fél óra).

Az első forrás után beleteszem a levesbe - ott, ahol a legjobban bugyog - a pirospaprika felét. Nem kevergetem, a paprika majd szépen eloszlik magától!!! Megkezdődik az említett háromszor negyed órának az első menete. Az első 15 perc elteltével jöhet minden egyéb hozzávaló: a paprika második fele, a paradicsompürével kikevert halászlékocka, a hosszában négybe vágott zöldpaprika, és ha használok, még cseresznyepaprika, az ikra, a haltej és a halhólyag kiszúrva. Ez utóbbi azért fontos, mert segíti, hogy a lobogtatva főzés technikája folytán homogénné (nem üledékessé) váló lé még kerekebb, selymesebb legyen. (Nem mellesleg a belőle kioldódó kolloid teszi lehetővé, hogy az öreg halászok a tenyerüket a gőz fölé tartva a ragacsosságból megállapíthassák a halászlé elkészültét, ahogy ezt a Wiki is említi.) Ebben a második negyedórában csupán hagyom összefőni az ízeket. Az utolsó negyedórában az elfőtt kb. fél liter vizet pótolom, és kóstolok, sózók, ha szükséges. Továbbra sem keverek!

Egyes tájegységek szokásai szerint, mint például a Balatonnál, a Tisza mentén, a Körösöknél előzetesen alaplevet készítenek, majd passzíroznak ezen a ponton, van, ahol a halhúst és a levet külön tányérban kínálják, és van olyan is, hogy gyufatésztával erősítik a halászlé tartalmát. Mi egyszerűen csak esszük, ahogy van, friss, puha fehérkenyérrel, ahogy kell. (Igen, én is szoktam olyat!)

A tálalás előtt a szétfőtt paprikákat és a halhólyagot kiemelem. Kínáláskor a halszeleteket vigyázva a tányérokba teszem, és levet merek rá óvatosan duhajkodva a fazékban/bográcsban, hogy ne törjem össze a többi halszeletet. Ha a kondér kiürült, akkor, a végén dobjuk ki a halfejet és farkat - ha csak valaki azt is meg nem kívánja.

A hétvégén szép idő ígérkezik, ideális egy szabadtéri halászléfőzéshez.

Jó pihenést, tartalmas időtöltést a következő napokra!

Éva

Ui: Köszi, Apu!