A kacsa valahogy a mi családi életünket generációk óta minden szinten átszövi. Ünnepi vagy hétköznapi fogásként rendszeres vendégszereplője az étkezéseinknek, fából, fémből, kerámiából, és egyéb alapanyagokból készült kisebb nagyobb dekorációk és használati tárgyak formájában elözönlötték a szülői házat (Anyunak nem nehéz ajándékban gondolkozni - mindegy mi, csak kacsa legyen), itt pedig, ahol mi lakunk, az utca végében lévő kis tónak a lakói jóvoltából állandó vadkacsahápogás teremti meg a természetközeliség abszurd városi élményét. Jó időben heti többszöri program száraz kenyérrel, kölesgolyóval fölszerelekezve lesétálni a tópartra, és a fűben vagy a rönkpadokon békésen üldögélve szinte a tenyerünkből etetni, csodálni ezeket a bájos lényeket. Tavasszal a legnagyobb élmény: a kiskacsák akkor bújnak ki a tojásból, és a mámájuk mögött libasort... kacsasort alkotva, csapatokban tipegnek a parkban. Bűbájos látvány. A lányom imádja. Ha tudná, hogy ezeknek a kis állatoknak az unokatesói azok, akiket legalább ugyanakkora lelkesedéssel töm a szájába egy-egy kacsavacsoránál, mint amilyen ujjongással eteti őket...
Vissza is ugrottunk a gasztronómiához. Amióta csak az eszemet tudom, Édesanyám sült kacsája mindenkor a legekelendőbb fogásnak számított a családban. De nem csak ott: a barátok, ismerősök is nem egyszer bízták Anyura az általuk vásárolt kacsa elkészítését - és jöttek hozzánk vendégnek befalni a végterméket -, mert egyszerűen verhetetlen híráben állt. Hiába mondta el az Anyu mindenkinek százszor, hogy nincs ennél egyszerűbb dolog: két nappal sütés előtt besózod, aztán a napján sütőt nagy lángra beizzít, 20 percet süt, kis lángra levesz, tovább süt annyi óráig összesen, ahány kiló a hús, nem takargatunk, nem öntünk alá semmit, csak hagyjuk a maga valójában megsülni, senki nem merte vállalni. Mindenki, tartva attól, hogy nem sül meg, rágós lesz, stb., locsolgatta, fóliázgatta, párolgatta... Persze, hogy nem lett olyan. Nemes egyszerűséggel csak el kellett volna hinni, hogy amit kóstolnak és istenítenek, az valóban úgy készül, ahogy az Anyukám mondja. Nos, én bízom az ő sokéves tudásában, aminek egy szeletét a főzés szeretetével együtt át is emeltem a saját konyhámba. Ennek nyomán neki is szaladtam ezúttal néhány csinos kacsacombnak.
ROZMARINGOS KACSACOMBOK FŰSZERES SÜLT ALMÁVAL ÉS TEPERTŐS BURGONYÁVAL
hozzávalók
4 kacsacomb
1 púpos ek só
frissen őrölt bors
1ek friss rozmaring
az almához
6db alma
1ek tört fahéj
12db csillagánizs
2ek méz vagy juharszirup
a krumplihoz
12db falatnyi krumpli
1ek só
2ek olívaolaj
frissen őrölt bors
pár db libatepertő
1 újhagyma
extra só, frissen őrölt bors
A kacsacombokat sütés előtt két nappal előkészítem: megmosom, kitokozom, ha szükséges, alaposan besózom, borsozom, a rozmaringleveleket felaprítom, meghintem vele a húst. Lefedve hűtőbe teszem 2 napra.
A sütés napján a combokat egy egyszerű tepsiben a 190 fokra előmelegített sütőbe betolom 20 percre. A 20 perc elteltével le fogom venni a hőt, és sütöm még majd tovább a combokat egy órát, de addig előkészítem a köretet.
A krumplikat megmosom. Egy nagy keverőtálba beleteszem a nekik szánt sót, borsot és olívaolajat, összekeverem, és a megmosott, hámozatlan krumplikat beleforgatom. Az almákat is megmosom, félbe vágom, kicsumázom, és a héjukra ültetve egy tepsibe rendezem őket. Mindegyikre szórok a tört fahéjból, teszek a közepébe egy-egy csillagánizst, és csorgatok a mézből a csuma helyére annyit, hogy a lyukat megtöltse. Az almák közé beszórom a krumplit, az egész tepsire tekerek még egy kis borsot, és sütésre kész is.
Amikor a kacsa már 20 perce sült, és a magas hőfoknak köszönhetően kellően összezáródtak a rostjai, hogy bent tartsák a szaftot, leveszem a gázt 150 fokra. A tepsit kiveszem, és a kacsából addig kisült fűszeres zsírt ráöntöm a kipreparált almára és a krumplira, majd együtt visszateszem őket a sütőbe két külön szintre. A maradék egy órában csak élvezem a kiáradó illatokat, és időnként rá-ránézve a sülő combokra meg a többiekre, el-elmorzsolok egy kicsorduló nyálcsíkot a szám szélén. Az óra végéhez közeledve, 10 perccel az idő letelte előtt visszateszem a gázt 190 fokra, és rápirítok a brigádra.
Tálaláshoz egy-egy combot tányérra teszek, körítem 3-3 fűszeres sült félalmával, és aki igényli, a burgonyával. Azt akár így egyben sülve is a combok mellé tehetem, de egy hirtelen jött ötlet által vezérelve én fogtam egy keverőtálat, a krumplikat még mindig hájastól egy villával összetörtem benne, a fűszeres, almás kacsazsírral megöntöztem, vágtam bele egy szál újhagymát és kevés feldarabolt libatepertőt. Sóval és frissen őrölt borssal igazítottam az ízeken, összeforgattam, és már mehetett is a krumplikedvelők tányérjára kacsakísérőnek.
Két és feles létszám mellett, jelzem, az egészből nem maradt semmi.
Éva
kedd, május 17, 2011 at 23:18 |