Kevés meló, nagy élvezet
Mint azt már többször kifejtettem, én ezeket a főzéseket élvezem a legjobban. Meg is írták egy korábbi vezetői analízisemben, hogy eredményorientált vagyok: "ne érdekeljen, hogy csináltam, legyen elég, hogy megvan, és ilyen!".
Nemrégiben beruháztam újabb két remekműbe a Larousse 100% siker 100% élvezet sorozatából. A leveses könyv bár már a sokadik a sorban, de tudott nem kevés újdonsággal szolgálni, ahogy a most idézendő, könnyű ételeket felvonultató darab is. Az ételválasztásomhoz az is hozzátartozik, hogy egyre több rémtörténetet olvasok a húsipar borzalmairól, és arról, hogy mennyi minden szennyet megeszünk a felpumpált, agyongyógyszerezett, napot és természetes takarmányt soha nem látott, az életüket embertelen körülmények között leélő állatok húsait fogyasztva, az ő "energiáikat" magunkhoz véve (legutóbb az Elle tematikus mellékletében). Lassan már csak a halat érzem biztonságos választásnak... csak ne imádnék annyira egy jó sztéket!
TŐKEHALKOCKÁK GOMBÁS-PESTÓS PARADICSOMÁGYON

A tőkehal nem tartozik a kedvenceim közé - a mája igen -, mert ha csak fagyasztva jutok hozzá, az eredmény mindig egy szagos, szivacsos állagú valami. Viszon ha sikerül frisset vennem, akkor van értelme bíbelődni vele.
Hozzávalók
4db egyenként kb. 15dkg-os tőkehaldarab bőrével együtt
2ek friss kakukkfű
2ek nagyszemű só
1kg nagy paradicsom
8db nagy sampinyon
4 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyem
2ek pesto (1 csokor bazsalikom, 2dkg parmezán sajt, 3 gerezd fokhagyma, 1ek fenyőmag, 4ek olívaolaj, só, bors összepürésít robotgépben)
4ek olívaolaj
frissen őrölt bors
A sütőt 190 fokra beállítom. A halakat megmosom, megtörlöm, a sóval és a kakukkfűvel bedörzsölöm, és lefedve félreteszem. A paradicsomot és a gombát megmosom - utóbbit a szárától ezúttal megfosztom -, és vízszintesen vékony korongokra felszeletelem. Elkészítem a pestót (vagy használhatok készet is, bár az nem lesz olyan finom), amit felturbózok az extra fokhagymával és petrezselyem felével valamint még egy kis sóval, majd darálok még egyet a pestóval együtt az egészen. Egy tepsit megolajozok, 4-4 váltott rétegben learakom a paradicsomot és a gombát, megpakolom a petrezselymes pesztóval mindegyiket (a rétegek közé is tehetek, ha úgy tetszik), megöntözöm kevés olívaolajjal, és a a zöldségtornyokat először 20, majd a sütő hőfokát 160-ramérsékelve további 30 percig sütöm. A sütőt újra visszaállítom 190 fokra, a tepsit kiveszem, és a haldarabokat a tornyok tetejére ültetem a bőrös felükkel fölfelé. Egy újabb löttyintés olívaolajjal biztosítom, hogy a sütés végére szépen megpiruljon a halak bőre. 10 perc elteltével tálalom a tornyokat a maradék petrezselyemmel meghintve. Natúr zöldsaláta citromos-olívás öntettel vagy vinaigrette-tel remekül passzol hozzá.
Éva
kedd, augusztus 10, 2010 at 8:35 |
Post a Comment
augusztus,
bazsalikom,
fenyőmag,
fokhagyma,
gomba,
hal,
paradicsom,
parmezán,
pesto,
tőkehal,
undefined,
Éva | in
egyszerű,
egészséges,
elegáns,
gyerekbarát,
húsmentes,
kalóriaszegény,
könnyű,
paleolit,
tengeri-/halétel,
ünnepi | |
Print Article |
Email Article 


