Elmúlás

Az elmúlás van, hogy szép, van hogy drámaian hirtelen történik. Akár az évszakok változását, akár az életünk epizódjait vesszük sorra, minden esetben azt, ami valami jót jelentett, nehezen engedjük, és kisebb/nagyobb traumaként éljük meg, hogy a "favant felcseréli a favolt"... ahogy Weöres Sándor Faiskolájában elhangzik. És persze vannak olyan változások, amiről tudjuk, hogy szebbé, könnyebbé teszik a mindennapjainkat. Bármi változzék is, legyen az a jó rosszabbra, a rossz jobbra, hajlamosak vagyunk nem hagyva magunknak időt az alkalmazkodásra sürgetni az új egyensúly beálltát.

A visszaszámlálás sok tekintetben megindult. Itt az ősz, ezzel lassan az év vége, bár a szeptember ezt egy nagyon kíméletes átmenettel adja a tudtunkra... valahogy úgy, ahogy tavaly. A lányom 3 nap múlva 5 éves - nem egészen egy év múlva iskolapadba ül át. A másik lányom néhány héten belül megszületik, és soha többé nem leszünk hárman. Jómagam rohamléptekkel haladok a negyven felé és a dédelgetett terveim megvalósítása irányába. ...Még a Spooonnál is vannak változások. Minden örök mozgásban van: ez a fejlődés garanciája.

Ezért van, hogy minden változásban, még a legtragikusabb változásokban is van valami várakozással teli izgalom. Ha más nem, hát az, hogy hogy mit tartogat nekünk az új élethelyzet, mit kezdünk a benne rejlő lehetőségekkel, meg tudunk-e felelni az új körülmények támasztotta kihívásoknak, fogjuk-e tudni szeretni, látni benne a megnyíló új kaput, vagy a becsukódó felé forgolódunk csak vissza. 

Sokan az őszt tartják az elmúlás legszemléletesebb szimbólumának. Nekem mindig az újrakezdést jelentette, hiszen ilyenkor lettem egy évvel nagyobb diák, találkoztam újra az osztálytársakkal, ismertem meg az új tanáraimat, az új tantárgyaimat. Ilyenkor kezdődik a szüret, az újbor szezonja, az őszi kirándulások ideje is eljön. Az őszi fények és színek egyszerűen gyönyörűek. Ha ez az elmúlás, hát én örömmel időzöm benne.

Az ősz egyik csodája a szőlő, a szüret, a bor mellett a szilva is. A színe, az íze, a sokoldalúsága ontja ránk a lehetőségeket, amikkel nem csak azért jó, ha élünk, mert alámerülhetünk a kulináris változatosság kimeríthetetlenségébe, hanem mert az egészségünkkel is nagyon jót teszünk, ha gyakran fogyasztjuk.

PIKÁNS SZILVAKRÉMLEVES MARSALA BORRAL ÉS RÓZSABORSSAL

Mint az tudvalévő, minden zöldség és gyümölcs akkor ad a legtöbbet, ha nyersen fogyasztjuk, de legalább is a legkíméletesebb hőkezelésnek tesszük ki. (A hagyományos magyar konyha főzési technikái a fentiekkel nem igazán vannak összhangban.) Ennél fogva mostanában igyekszem a lehető legtöbb dolgot nyersen enni/inni, hogy kellően feltankoljak a téli nap- és vitaminhiányos időszakra. 

Amellett, hogy a gyümölcsöket, zöldségeket nyakra-főre préselem, facsarom, centrifugázom, salátákat gyártok, a krémleveseimet is megreformáltam. Legalább is ami a gyümölcskrémleveseket illeti. (Rosszul vagyok a gondolattól, hogy mit művelnek a menzai gyümölcslevesekkel, pl. a meggylevessel: először is agyoncukrozott, szétfőzött, tartósított meggybefőttből csinálják, aztán még főznek rajta egy sort, telenyomják további tetemes mennyiségű cukorral, keményítővel, tejjel/tejszínnel... Ez minden, csak nem egészséges.) Rákaptam arra, hogy csinálok egy fűszeres alaplevet, amit lehűtök, és nyersen belepürésítem az adott gyümölcsöt, utólag szükség szerint édesítem, ízesítem. Így készült legutóbb a körtekrém-, vagy korábban az eperkrémlevesem is, de erre az analógiára kreáltam a tegnapi vacsora kezdő fogását is - a család fékezhetetlen örömére.

hozzávalók

1dl Marsala bor (édes spanyol likőrbor)

3/4l víz

1 rúd fahéj

1tk borókabogyó

1ek rózsabors

3 egész csillagánizs

1 csík narancshéj

(aki pikánsabban szereti, annak 1 egész friss chili)

1/2kg szilva

2-3ek méz vagy juharszirup

ízlés szerint rózsabors és joghurt tálaláskor

(utólag kipróbáltam: kevés szezámolaj a füstös íze miatt, illetve pár csepp jó minőségű balzsamecet is dobott rajta nem keveset)

Az alapléhez a bort a vízzel, a fűszerekkel és a narancshéjjal felteszem forrni. Amikor elkezd gyöngyözni, onnantól számítva kb. 10 percig főzöm, hogy a léből az alkohol távozhasson. Idő közben a szilvát megmosom, és kimagozom. Amikor az alaplé elkészült, leszűröm, kicsit hagyom hűlni, majd belepürésítem a szilvát. Igény szerint a levest szűrőn átpasszírozom (így krémesebb lesz), majd ízesítem a mézzel/juharsziruppal, és tálalom. Én első körben csupán rózsaborssal szórtam meg, de remekül passzol hozzá pár csepp szezámolaj és/vagy balzsamecet valamint kevés joghurt is. (Ha nem azonnali fogyasztásra készítem a levest, megfőzhetem egy reggeli készülődés során az alaplevet, majd leszűrve hűtőbe tehetem, a frissen magozott hideg gyümölcshúst pedig ráérek közvetlen az esti tálalás előtt belepürésíteni a jégbehűtött alaplébe és ízesíteni.)

Ha valaki durvítani akar, kínálhat hozzá betétnek sült vagy melegen füstölt kacsamellet esetleg kacsa-/libatepertőt.

Csupa erő, egészség, élvezet - és rém egyszerű!

Szép hétvégét!

Éva

Szextett

Rossz az, aki rosszra gondol! Itt most sem szexuális töltetű sem tettlegességről szóló tartalom nem következik. Csupán egy vacsoravendégség lesz a téma, ahol hatan pengetjük majd a kulinária húrjait élvezeti szinten. A bejegyzés címe pedig  az egy négyzetméterre jutó zenészek átlagon fölüli arányának előfrodulására igyekezett egy stílszerű rímmel szolgálni.

De mi is lesz a menü? A leves és a desszert már a hűtőben várja a sorsának esti beteljesülését. A főfogást még nem ötöltem ki, de délelőtt az is meglesz - fejben legalább is. Desszert gyanánt egy madártejnek indult, de fehérjehabokban megcsúszott, így epres-narancsos zabagionévé lett elgondolást készítettem (csak remélni merem, hogy jó lesz, mert teljesen spontán hadművelet volt), kezdő fogásként pedig egy bodzás-gyömbéres eperkrémlevest tálalok, ami egy mai improvizáció eredménye. Nálam valahogy az eper és a gyömbér ebben a szezonban házasságot kötött. Nem tudom, hogy örökké fog-e tartani, mindenesetre idén kéz a kézben járnak. A bodza pedig jól megfér mellettük. (Ez a zamatos virág a héten még kétszer is szerephez jut a terveim szerint, de mindent a maga idejében.)

Régi barátokat várunk, akikkel hosszú ideje nem jöttünk így össze. Azóta sok víz lefolyt a Dunán. Születtek gyerekek itt-ott, köttetett házasság, történt szétválás, de mostanság mindenki köszöni szépen, jól van. Többek között ezt jövünk ösze megünnepelni, és hogy egy újabb nyomatékot adjunk a barátságnak. 

BODZÁS-GYÖMBÉRES EPERKRÉMLEVES JOGHURTTAL ÉS VIRÁGSZIROMMAL

hozzávalók

1/2l mazsolabor/Marsala (ha nincs kéznél, egy jó minőségű száraz vörösbor is megfelel, de a méz adagolásánál majd kompenzálni kell az édesség hiányát)

1/2l + 1/2l víz 

2 bodzavirág

1 rúd fahéj

1 thai citromfű, más néven fenyérfű (elhagyható)

1kg megmosott, kicsumázott friss eper (szezonon kívül fagyasztottból is készíthető)

1.5dl natúr joghurt

4-5ek méz (ízlés szerint)

2cm friss gyömbér

díszítésnek extra joghurt és szárított virágszirom (elhagyható)

A bort és az első fél liter vizet a fahéjrúddal, a megmosott bodzavirággal és a felnégyelt citromfűvel egy edényben felforalom, és közepes lángon hagyom gyöngyözni 20 percig, hogy a borból minden alkohol kifőjön. Közben az epret megmosom, kicsumázom. 20 perc elteltével a bort leszűröm (kb. a fele elfőtt), visszaöntöm az edénybe, és a hiányzó folyadékot hideg vízzel visszapótolom. A lébe beleöntöm az epreket, és egy botmixerrel alaposan összepürésítem. Hozzákeverem a joghurtot, mézzel édesítem, végül belereszelem a gyömbért, és jól elkeverem. Tálalásig, de legalább 4 órát hűtőben tárolom. Fogyasztás előtt tányérokba merem, kanalazok rá egy kevés extra joghurtot, és megszórom virágszirommal.

Éva

Ez aztán a paleo!

Most, hogy várandós vagyok, nem kísérletezem diétákkal, de nosztalgiával gondolok a paleolit időszakomra, amikor egyszerűen úgy éreztem magam, mintha kicseréltek volna: frissnek, üdének, energikusnak. Akkor nem volt kenyér, tészta, rizs és társai, ellenben volt minden más, mint például libatepertő (néha elegánsan borral vacsira, esetenként snack gyanánt a kocsiban). Erről a mennyei ételről még ami/aki eszembe jut, az a közös főzésünk Szulák Andival. Vele a Story TV megboldogult Szomszéd főztje műsorában szerepeltünk együtt, ahol is Andi eleinte szkeptikusan faggatott a táplálkozási szokásaimról. Majd mikor a libatepertőről hallott áradozni, csillogó szemmel kérdezte: "Akkor azt mondod, hogy lehet enni tepertőt lelkiismeretfurdalás nélkül? Egyre szimpatikusabb nekem, amiket mondasz!" "Lehet." - mondtam - "Lelkiismeretfurdalás... és kenyér nélkül." Nos, így került elfogyasztásra ma este is, egy mennyei Shiraz kísretében.

LIBATEPERTŐ LILAHAGYMÁVAL, PARADICSOMMAL ÉS VÖRÖSBORRAL

hozzávalók

2 marék jó minőségű, alaposan kisütött étkezési libatepertő (nekem Édesanyám hozza az orosházit)

1 paradicsom

1 fej lilahagyma

1 pohár jó minőségű vörösbor (kismamák ne rettenjenek vissza: nagyon jót tesz a vasnak, a vérképzésnek, de 1 pohárnál ne legyen több!)

só

jó étvágy

A megmosott paradicsomot és a megpucolt hagymát felszeletelem, egy tányéron legyezőszerűen elrendezem, köré halmozok egy-két marék tepertőt, meghintem sóval, löttyintek egy pohárka bort hozzá kísérőnek, és lágy jazz kíséretében élvezettel elropogtatom, elkortyolgatom a királyi vacsorámat. Ami jó a léleknek, az többnyire jó a testnek is.

Egészségünkre!

Éva

Ui.: ...Persze, hogy a kölök ellopkodta a tányérom felét. :)

Teri N.

Megugrottam. Idén feltettem magamnak a lécet egy saját ötlet alapján kigondolt ízesítésű libamájterrine bevállalásával. Maga a gondolat, hogy terrine, a Márton nap környékén fogalmazódott meg bennem. A mandarinra mostanában eléggé rá vagyok gyógyulva, ezért egyértelmű volt, hogy bele fogom kombinálni a máj fűszerezésébe. A bors is adta magát, de ha citrus, akkor citrombors. ...Meg persze a Tokaji aszú, ami a libamájnak mindig nemes kísérője tud lenni. (Utólag a citromfű is felmerült bennem, de már csak akkor, amikor a máj pácolódott.)

Maga a munka a terrine-nel nem annyira sok, viszont annál nehezebb, már ami a máj tisztítására vonatkozik. Ha az megvan, onnantól nem igazán lehet elrontani. Amint összeállt a fejemben az ízvilág, azonnal beugrott mellé egy vörösboros hagymalekvár ötlete (szakirodalmat nem is forgattam hozzá, gondoltam, nem lehet egy nagy etwas - hát nem is volt). Végül a mandarin narancs színfoltjai és a lekvár színe mellé kívánkozott a tányérra a pisztávia. Nos, így lett ez a fogás ami. Dorci sáfrányos kalácsával kiegészítve egyszerűen csak tökéletes!

MANDARINOS-CITROMBORSOS LIBAMÁJTERRINE LILAHAGYMALEKVÁRRAL ÉS PISZTCIÁVAL

hozzávalók

1 nagy libamáj (kb. 50-60dkg)

1l tej

a páchoz

1 mandarin héja és leve

1tk só

1/2tk citrombors

1ek olívaolaj

3ek Tokaji aszú

a lekvárhoz

1ek vaj

40dkg lilahagyma

1/2tk őrölt szegfűszeg

3ek méz

3dl száraz vörösbor

1 mandarin héja

1 chili

csipet só

pár csepp citromlé

díszítéshez egy-egy marék zöldsaláta és pisztácia valamint mandarinhéj

A libamájat megmosom, a sütés előtt 2-3 nappal tejbe áztatom, és beteszem a hűtőbe.

2 nap elteltével kiveszem a májat a hűtőből, megmosom, és egy tálra téve hagyom, hogy kb. 20 perc alatt szobahőmérsékletűre melegedjen, hogy tudkaj vele dolgozni. Most jön a feketeleves. A máj két lebenyét szétválasztom, a lebenyeket hosszában megpróbálom kettényitni, hogy a vastag és hajszálereket, óvatosan haladva végig a máj belsején, el tudjam maradéktalanul távolítani, mindezt ráadásul úgy, hogy a lehető legkevésbé trancsírozzam szét az értékes portékámat. Továbbá egy éles késsel még a külső hártyákat is eltávolítom, és ha mindezen túl vagyok, akkor elmondhatom, hogy mindenen túl vagyok. Jöhet a pácolás. Egy kis tálba belereszelem a mandarin héját, belefacsarom a levét, hozzáadom az olajat és az aszút. A májdarabokat egy műanyag dobozba lerakom, megsózom, megborsozom, majd rákanalazom egyenletesen a pácot, végül egy újabb 1/2-1 napra lefedve hűtőbe teszem.

A pácolás idejének lejártával a májat lágyan leöblítem, a pác nagyrésze így is rajta fog maradni. A darabokat szétválasztom, és egy kisméretű terrine formába alaposan belenyomkodom a darabokat úgy, hogy sehol egy hézag, rés ne maradjon. Felforralok pár liter vizet, illetve előmelegítem a sütőt 100 fokra. A vizet egy kisebb magasfalú tepsibe öntöm, abba lefedve beleheyezem a terrine formát, és gondoskodom róla, hogy a víz a forma 2/3-áig érjen. A tepsit ezután a meleg sütőbe teszem, és a terrine-t a vízgőzben 30-35 percig sütöm. Ezalatt az idő alatt vágok egy, a terrine belsejével azonos formájú kartonlapot, bevonom alufóliával, és félreteszem. Akor a terrine "megsült", a forma fedelét leveszem, helyére beegyengetem a lefóliázott kartonlapot, és egy komolyabb, egyenes nehezéket ráteszek, ami a következő két napban, amíg a máj összeérik, eggyé préseli a darabokat. Tehát utolsó lépésben 2 további napra hűtőbe teszem a produktumomat, és rimánkodom, hogy tényleg jól sikerült-e.

A lekvárt a következő két napban bármikor elkészíthetem. Ehhez a hagymákat félbevágom, felkarikázom, és egy edényben a megolvasztott vajon a mézzel elkeverem, és nagyon alacsony lángon elkezdem főzni, miközben ízesítem az előzetesen kimagozott, kirezett felaprított chilivel, a mandarin reszelt héjával, a szegfűborssal, a citromlével és a sóval. A bort 5-6 adagban időszakosan adom a lekvárhoz, amit összesen 4-5 órán át főzök a legalacsonyabb lángon, majd amikor kész, lehtűtom, és beteszem a terrine mellé kínálásik.

Tálaláskor tányéronként egy-egy marék salátát adagolok ki. A terrine-t a forma falánál meglazítom, fél centis szeletekre vágom, és két-két szeletet emelek ki, és rendezem el a salátaágyon. Mellé kanalazok a hagymalekvárból, szórok egy kevesen a pisztáciából (előtte forró vizet öntök rá, hogy le tudjam húzni a héját, majd felaprítom), és biggyesztek mellé egy szeletet Dorci sáfrányos kalácsából.

Nagy munka volt, mennyei eredménnyel. Egyszer mindenkép érdemes nekiveselkedni.

Éva

Glögg

A glögg szó svéd eredetű, és a fehér- illetve vörösborból készült fűszeres forró italt jelöli, ami fűszerezésének az alapját a fahéj és a szegfűszeg jelenti. A nálunk szintén népszerű, hasonló ízesítésű meleg ital nemes egyszerűséggel forralt bor néven fut. Ilyenkor télen hagyomány szinte minden országban, ahol a tél együttjár a hideggel, hogy az emberek ilyen kéz-, torok- és lélekmelegítő italokkal, ezen felül illatokkal, fényekkel, hangulatokkal veszik körbe magukat az idő zordságát, a sötétet ellensúlyozandó, ünnepi üzemmódra átállva. Nos, a mi házunk táján is szinte mindennapos a forraltborfogyasztás. Sok helyen sok finomat ittam már, és én magam is több fajtával kísérletezem - soha nem csinálom kétszer egyformára -, de ez a tegnapi a vendégeim véleménye szerint is nagyon finomra... csak kevésre sikerült. Így melegében, úgy gondolatam, közzé is adom, hogy Ti is, megkóstolhassátok, kedves Olvasók!

MÉZES-FÜGÉS FORRALT BOR (akár MANDULAPELYHEKKEL)    

hozzávalók

3 üveg (=bő 2l) közepesen jó minőségű vörösbor

1l víz

2 marék aszalt füge és/vagy mazsola

1 narancs

1 citrom

1 alma

2 rúd fahéj

1ek egész csillagánizs (elhagyható)

1ek egész szegfűszeg

1ek egész szegfűbors

1ek egész borókabogyó

1ek egész szerecsendióvirág (elhagyható)

1ek egész kardamom (elhagyható)

...aki akar, vadulhat még gyömbérrel, borssal, korianderrel, stb.

ízlés szerinti mennyiségű méz/pálma-/nyírfa-/nyers nádcukor

mandulapehely és mazsola/narancsszelet és fahéj a díszítéshez (a képen az utóbbi szerepel

A bort a vízzel egy edényben fölteszem melegedni. A narancsot és citromot felnégyelem, és szeletekre vágom. Az almát nyolcfelé, a fügéket ketté-, ha nagyobbak, négyfelé vágom, és a díszítésre szánt mazsola és mandula valamint a méz kivételével minden egyéb hozzávalóval együtt a borhoz adom. A teljes hóbelebancot együtt felmelegítem, de a neve ellenére nem forralom, mert zavaros lesz. Amint kész, leszűröm, és kétféleképpen kínálom: vagy a visszamaradtakból ízlés szerint teszek a bögrék aljába az almából, narancsból, mazsolából, fügéből, és felöntöm a borral (ekkor mandulapelyhet nem adok hozzá, mert a gyümölcsök egy része úgyis feljön a bor tetejére, és nagy lenne a káosz), vagy egy-két fügét és mazsolát teszek csak a poharakba, rá a bor, és megdíszítem a madulapelyhekkel. A mélzet utólag kínálom hozzá, hogy mindenki a szájízének megfelelően tudja édesíteni a saját bögréjét. Mind az ízek, mind az illatok összhatása igazi ünnepi hangulatot áraszt.

Éva